Bolíviában játszódik majd a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands, amely számos tekintetben megújul majd a széria előző részeihez képest. Ezen újítások egyik lesz a hatalmas nyílt világ, ahol rengeteg küldetés és tennivaló várja majd a szellemeket, azaz minket. A Ubisoft pedig úgy fogalmazott, ez lesz történetük eddigi legnagyobb nyílt világa, pedig az elmúlt években elég sok ilyen jellegű játékot tettek le az asztalra. A fejlesztők ugyanis elkészítették Bolívia lekicsinyített, virtuális mását, amelynek térképe fel is került a világhálóra. Azt persze még ebből sem lehet pontosan leszűrni, hogy valójában mekkora játékterünk lesz, de ha igazak a francia kiadó állításai és a térkép is pontos, akkor azért időbe telik majd, mire gyalogosan átszeljük. A térképen egyébként 21 megyére osztották az országot, ezek az ígéretek szerint mind saját iparral, szokásokkal és jellegzetességekkel rendelkeznek majd. Mindegyik megyében találunk majd nagy városokat és kisebb falvakat is, amelyeket úthálózat köt össze. Ráadásul a világot benépesítő NPC-k valóban élettel töltik majd meg a környezetet: este lefekszenek, este felkelnek, dolgoznak és tesznek-vesznek.
A Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands a Ubisoft egyik legnagyobb 2017-es megjelenése lehet, kérdés, mennyit sikerül valóra váltani a sok ígéretből. Erre március 7. után kaphatunk választ.
Szép nagy a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands térképe
A virtuális Bolívia hatalmas játszóteret nyújt majd akcióinkhoz.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Tom Clancy's Ghost Recon Wildlands
Platform:
Fejlesztő: Ubisoft Paris
Kiadó: Ubisoft
Megjelenés:
2017. március 7. PC
n/a: PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
GustyX 2016.12.11. 19:07 [7048]
Részemről a jövő év legjobban várt játéka, de azért jobb örülnék egy egyjátékos, lineáris, hiteles katonai játéknak, mint ennek a "teljesen nyílt világ, co-op" felállásnak.
Nagyon várom már a béta tesztet is, az alapján már sok el fog dőlni.
Nagyon várom már a béta tesztet is, az alapján már sok el fog dőlni.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
