Tavaly májusban jelent meg a Dambuster Studios akciójátéka, a Homefront: The Revolution, amely sok évnyi kínkeserves fejlesztés után került végül a boltok polcaira. Sajnos azonban a végeredmény messze elmaradt az előzetes várakozásoktól, ráadásul a premierkor hemzsegtek még benne a hibák. Ez végleg meg is pecsételte a játék sorsát, mára bizonyára csak kevesen emlékeznek rá, hogy egyáltalán létezik. A fejlesztők viszont nem mondtak még le róla és az elmúlt háromnegyed évet a hibák javításával és DLC-k készítésével töltötték. Munkájuk következő gyümölcse márciusra érhet be, ekkor érkezhet meg a következő frissítés. Ennek pontos tartalmáról egyelőre nem nyilatkoztak a srácok, de elmondásuk szerint olyan lesz, mint éhezőnek a falat kenyér. A frissítéssel többek között megérkezik a PlayStation 4 Pro támogatás is, vagyis konzolon magasabb felbontás mellett is stabilabban fog futni a játék, ráadásul HDR-támogatást is kap. A frissítéssel egyszerre érkezik a harmadik DLC, a Beyond the Walls is. A fejlesztők a következő hetekre ígérik a pontosabb részleteket.
Márciusban frissül a Homefront: The Revolution
A nehézkes fejlesztés után méreteset hasaló játék heteken belül jelentős frissítést kap.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Homefront: The Revolution
Platform:
Fejlesztő: Dambuster Studios
Kiadó: Deep Silver
Megjelenés: 2016. május 20.
Minimális rendszerigény: Intel Core i5-4570T 2,9 GHz/AMD FX-6100 3,3 GHz, 6 GB RAM, GeForce GTX 560 Ti 1 GB/Radeon R7 260X 2 GB videokártya, 38 GB HDD, 64-bites Windows 7/8/10
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz/AMD FX-8320 3,5 GHz, 8 GB RAM, GeForce GTX 760 2 GB/Radeon HD 7870 2 GB, 38 GB HDD, 64-bites Windows 7/8/10
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
