A tavalyi E3 egyik legjobb trailerét – még ha játékmenetet nem is tartalmazott – kétségtelenül a szinte a semmiből érkezett Spider-Man kapta. A játékot az Insomniac Games fejleszti, akik korábban olyan játékokkal értek el szép sikereket, mint a Spyro sorozat, a Ratchet & Clank játékok, valamint a Resistance széria. A Spider-Man kizárólag PlayStation 4-re készül, de a tavalyi bejelentés óta nagy csend övezi a fejlesztést. Hogy mást ne is mondjunk, a játékmenetből máig semmit sem láthattunk, habár az E3-as trailer a készítők állítása szerint végig egy sima PS4-en készült. Az ígéretek szerint egy vadonatúj hőst ismerhetünk majd meg, aki sokkal tapasztaltabb a képregényekben vagy filmekben megismert hősnél. Nekünk kell megtalálnunk az egyensúlyt Peter Parker magánélete és a bűnt üldöző falmászó kalandjai között. A csatákat és a mozgásokat soha nem látott dinamizmus jellemzi majd.
A Marvel Digital Media vezetője és elnöke, Ryan Penagos nemrégiben egy élő közvetítés során úgy fogalmazott: „sok minden vár ránk a Marvel Gamestől 2017-ben, például a PlayStation 4-re érkező Spider-Man vagy a Marvel vs. Capcom: Infinite, amely Xbox One-ra, PlayStation 4-re és PC-re készül.” Ebből arra lehet következtetni, hogy a Spider-Man még idén, várhatóan az ősz folyamán fog megjelenni. Remélhetőleg legkésőbb az E3-on ismét hallhatunk felőle, és akkor pontosabb információk birtokába is kerülhetünk.
Még idén megjelenik a PS4-exkluzív Spider-Man
Az Insomniac Games tavaly jelentette be a játékot, hogy azóta egy árva mukkot se szóljon róla.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Marvel's Spider-Man (2018)
Platform:
Fejlesztő: Insomniac Games
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés:
2018. szeptember 7. PS4
2020. november 12. PS5
2022. augusztus 12. PC
Minimális rendszerigény: Intel Core i3-4160 vagy hasonló AMD processzor, NVIDIA GeForce GTX 950 vagy hasonló AMD Radeon videovezérlő, 8 GB RAM, 64-bites Windows 10, 75 GB HDD
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5-4670 vagy AMD Ryzen 5 1600, GeForce GTX 1060 6 GB vagy Radeon RX580, 16 GB RAM, 64-bites Windows 10, 75 GB SSD
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
