2015 nyarán jelent meg a Metanet Software oldalnézetes ügyességi akciójátéka, az N++, amely egy nagyszerű flash-játék továbbgondolt folytatása volt. Ebben egy apró, pálcikaninját kellett irányítanunk (szó szerint) ezernyi pályán keresztül, egyszerre harcolva a fogyatkozó idővel és a pályákon található mindenféle csapdával és ellenséggel.
A stúdió az elmúlt bő egy évet a játék új kiadásának fejlesztésével töltötte, az N++ Ultimate Edition pedig a hétvégén meg is érkezett a Steamre. A készítők elmondása szerint annyi újdonságot zsúfoltak a frissített kiadásba, hogy azzal gyakorlatilag megduplázták annak tartalmát. 4000-nél is több pálya mellett egy új játékmód, a hardcore is megérkezett. Ebben megváltoztatták a játék alapszabályait, hogy még keményebb kihívások elé állítsák a játékosokat. 60 új színséma is került a játékba, de ninjánk fejpántját is újakra cserélhetjük.
Az N++ Ultimate Edition frissítése természetesen teljesen ingyenes, de egyelőre csak PC-re érhető el. A PlayStation 4 változat fejlesztése még folyik, de hamarosan ez is elkészül.