Az elmúlt üzleti negyedév eredményeinek ismertetése után Strauss Zelnick, a Take-Two Interactive elnöke és ügyvezetője konferenciahívást tartott befektetőiknek, amely során igen érdekes dolog hangzott el. A kiadó főnöke ugyanis kijelentette, hogy az a céljuk, hogy minden kiadott játékukban legyen "ismétlődő fogyasztói költés", azaz más néven mikrotranzakció. "Korábban az üzlet az volt, hogy néhány tíz, esetleg száz órára lekössük a vásárlókat." - mondta Zelnick. - "Ez folyamatos lekötésre változott. Napról napra, hétről hétre. Megszereted ezeket a játékokat, és a mindennapi életed részévé válnak." Nem feltétlenül mindig online modellben vagy virtuális valutában gondolkodnak, de valami lesz, ami újra és újra bevonja a játékost a megjelenés után is a játékba.
Persze mindez nem véletlen, hiszen az elmúlt negyedévben a cég bevételeinek közel fele (pontosabban 48 százaléka) játékokon belüli vásárlásokból származott. Például a Grand Theft Auto Online-ban vagy az NBA 2K17-ben történő mikrotranzakciókból. Ez pedig az egy évvel korábbi hasonló negyedévhez képest 66%-os növekedést jelent ezen a téren. Igaz, ennek ellenére 443,5 milliós bevétel mellett 2,7 millió dolláros veszteséggel zárta a szeptember 30-án végződött negyedévet a cég (egy évvel korábban a július-szeptember közti időszak 36,4 millió dolláros nyereséget hozott, 420,1 milliós bevétel mellett).
"Az egyik dolog, ami kiderült, hogy ha egy masszív lehetőséget hozunk létre, egy masszív világot, amelyben az emberek önfeledten játszhatnak, egyre nagyobb mértékben, újra és újra vissza fognak térni. Bevonódnak a játékba. És ezt a bevonódást pénzzé lehet tenni." - fejtette ki Zelnick - "Rengeteg lehetőség van a növekedésre. És ez csak a kezdet."
És ismét feltehetjük a kérdést, ami nemrég az Activisionnel kapcsolatos hír nyomán is felmerülhet: vajon jó lesz ez így nekünk, játékosoknak...?
