A Madmind stúdió még 2016-ban jelentette be, hogy készül első játéka, az Agony, amelyben nem kisebb tettet kell végrehajtanunk, mint megszökni a pokolból. A projekt egy sikeres Kickstarter-kampánnyal indult, ahol a stílusosan megadott 66 666 kanadai dollárhoz képest ennek majd’ triplája, 182 642 kanadai dollár gyűlt össze. A játékról azonban mostanáig nem nagyon lehetett hallani.
A stúdió a minap azonban újra életjelet adott magáról, és mindjárt az egyik legfontosabb részletet árulta el a játékról: hogy mikor fog megjelenni. Az Agony tehát a pokolban játszódik, nekünk pedig a túlélés (már amennyire túl lehet ÉLNI a poklot…) mellett a rejtélyes vörös istennő, a purgatórium alkotója kilétét is le kell lepleznünk.
A fejlesztők két játékmódot ígérnek: a sztori mód mellett kapunk egy nyílt kihívás alapú rendszert is. Ebben a végrehajtott tetteink és a teljesített túlélő feladatok révén kell minél magasabb pontszámot összegereblyéznünk.
Visszatérve a premierdátumra: az Agony PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is május 29-én fog megjelenni.

















