A Rebellion következő játéka a Strange Brigade lesz, amelynek premierjétől egyetlen szűk hónap választ el minket. Míg a stúdió korábban a második világháborút földhöz ragadtabb formában tárta elénk a Sniper Elite szériában, addig most bátrabban nyúl a misztikumhoz és a természetfelettihez. Vagyis náci tisztek helyett most zombikkal, csontvázakkal és múmiákkal kell felvennünk a harcot.
A Strange Brigade nem kicsit zsákbamacskának ígérkezik az eddig látottak alapján: vagy nagyon népszerű lesz a kicsit könnyedebb téma miatt vagy épp nagy bukta. Majd eldől. Az viszont biztos, hogy a premier után sem fordít majd neki hátat a stúdió, a napokban ugyanis felfedték a season pass tartalmát. Aki előfizet a DLC-csomagra, az egy háromrészes mini kampányt kap a pénzéért. Ehhez új hősök (azokhoz mindenféle egyedi képesség) is járnak, valamint új fegyverek, kiegészítők, kosztümök és mi egyéb. A stúdió azt is elárulta, hogy minden hónapban érkeznek majd ingyenes frissítések is, bár ezekről bővebben csak a következő hetekben fognak mesélni.
A Strange Brigade a tervek szerint tehát augusztus 28-án rajtol el PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on.
