28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

A teljes Half-Life széria ingyenes lett

De csak addig, amíg meg nem jelenik a Half-Life: Alyx!

Írta: GeryG

A teljes Half-Life széria ingyenes lett

A Valve nemrégiben felkavarta az immár évtizedes állóvizet, amikor bejelentette, hogy készül a Half-Life: Alyx. A Half-Life széria rajongói lényegében a Half-Life 2: Episode Two óta várják mind hiába, hogy trilógiává érjen vagy a fő sorozat vagy legalább annak mellékága. De erre mind ezidáig nem került sor, és őszintén szólva aligha érződik reálisnak, hogy valaha egyáltalán sor fog.

A Half-Life: Alyx sem Half-Life 3, de legalább sok-sok évnyi várakozás után egy vadonatúj játék, amelyben visszatérhetünk Dr. Gordon világába, ráadásul mindjárt VR-ban, ugyanis erre hegyezik ki a játékot. A tavaly novemberben bejelentett alkotás az eddig látottak alapján igen meggyőzőnek tűnik, amit jól mutat az is, hogy a statisztikák szerint neki köszönhető a teljes Valve Index globális készletkisöprés. Bizony, a játék annyira felcsigázta a várakozástól elcsigázott rajongókat, hogy azonnal lecsaptak az addig csak visszafogottan fogyó VR-headsetre – mivel arra lesz szükség a játékhoz.

A teljes Half-Life széria ingyenes lett

A Valve pedig most tovább üti a vasat, és kis gonoszsággal élve azt mondhatjuk, néhány hónap alatt próbálja meg kiengesztelni a játékosokat a sok évnyi várakozásért. Ma ugyanis kiderült, hogy a teljes Half-Life széria ingyenessé vált a Steamen – amíg az Alyx meg nem jelenik. Így a Half-Life, a Half-Life 2, valamint a Half Life 2: Episode One és a Half-Life 2: Episode Two is ingyenes egészen addig, amíg a legújabb rész meg nem érkezik. Hogy ez mikor lesz? Nos a legutolsó információk szerint valamikor márciusban.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!