A Dreamscaper három – korábban az NBA2K szérián, illetve a Gears of War 3 játékon is dolgozó – fejlesztő által 2018-ban alapított indie fejlesztőcsapat, az Afterburner Studios debütáló játéka, amely a hétköznapi élet bonyolult és frusztráló konfliktusait ülteti át a tudatalatti szürreális világába.
A meglehetősen pofásan kinéző szerepjátékban egy Cassidy névre keresztelt lányt irányíthatunk, akit éjjelente állandó rémálmok gyötörnek. Ahhoz, hogy démonait leküzdhesse, a valódi világban kell barátokra szert tennie, így az álomvilágban is új fegyverekhez és képességekhez juthat. Álmunkban szinte csak képzeletünk szab határt annak, miképpen védekezhetünk az ártó szellemek ellen. Manipulálhatjuk a természeti erőket, uralhatjuk a téridő kontinuumot, miközben akár az ujjainkkal formált képzeletbeli pisztollyal is lepuffanthatjuk ellenfeleinket.
A Dreamscaper hangulatos szerepjáték korai változata a mai naptól érhető el Steamen, augusztus 20-ig pedig 25%-kal olcsóbban juthattok hozzá.












