28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Megjelent a The Medium, mit mutatnak a pontok?

A Bloober Team egy újabb horror gyöngyszemet tesz le az asztalra vagy ezúttal minden puskaporukat a párhuzamos világok ötletére sütötték el?

Írta: GeryG 5 hozzászólás

A Bloober Team egyike napjaink legtehetségesebb horrorjáték-fejlesztőinek, akik ráadásul eddig nem estek az önismétlés hibájába sem. A ma megjelent legújabb játékuk, a The Medium sem hasonlít egyik korábbi alkotásukra sem, legalábbis az eddig látottak alapján.

A The Medium története egy fiatal médiumról szól, aki egy elhagyatott varsói szállodában próbálja meg kideríteni, miféle szörnyűségek történetek az egykor elegáns, most már koszos és romos falak között. A játék egyik legérdekesebb része a kivitelezés, ugyanis karakterünket olykor egyszerre két párhuzamos világban kell majd irányítanunk, amit a játék egyszerre jelenít meg. A készítők korábban elmondták, hogy ennek ötlete már sok-sok éve megszületett, de csak az új konzolgeneráció teremtette meg a lehetőséget, hogy kész játékká is formálják.

De vajon ez az ötlet önmagában elég lehet-e a sikerhez? A The Medium pontszámai adhatnak erről képet, íme:

  • TheGamer - 5/5
  • Gamers Heroes - 9,5/10
  • XboxAddict - 95/100
  • SomosXbox - 9,3/10
  • PC Gamer - 92/100
  • Generación Xbox - 9,1/10
  • Player 2 - 9,1/10
  • GameSpace - 9/10
  • GameSpot - 9/10
  • GRYOnline.pl - 9/10
  • Multiplayer.it - 9/10
  • The Digital Fix - 9/10
  • TheXboxHub - 4,5/5
  • The Games Machine - 8,8/10
  • Hobby Consolas - 87/100
  • Critical Hit - 8,5/10
  • GameWatcher - 8,5/10
  • God is a Geek - 8,5/10
  • IGN Spain - 8,5/10
  • TrueGaming - 8,5/10
  • Xbox Tavern - 8,5/10
  • GameStar - 84/100
  • GamePro - 83/100
  • Atomix - 80/100
  • EGM - 8/10
  • Eurogamer Italy - 8/10
  • Game Rant - 4/5
  • Gameblog.fr - 4/5
  • GameMAG - 8/10
  • GamingTrend - 80/100
  • Hardcore Gamer - 4/5
  • Hey Poor Player - 4/5
  • IGN - 8/10
  • Millenium - 80/100
  • Noisy Pixel - 8/10
  • SpazioGames - 8/10
  • TheSixthAxis - 8/10
  • Twinfinite - 4/5
  • Windows Central - 4/5
  • Xbox Achievements - 80/100
  • ZTGD - 8/10
  • Vandal - 7,7/10
  • IGN Italia - 7,6/10
  • COGconnected - 75/100
  • Cultured Vultures - 7,5/10
  • JeuxActu - 15/20
  • Meristation - 7,5/10
  • PC Invasion - 7,5/10
  • Stevivor - 7,5/10
  • Wccftech - 7,3/10
  • Carole Quintaine - 14/20
  • Everyeye.it - 7/10
  • Game Revolution - 3,5/5
  • GameSkinny - 7/10
  • GamingBolt - 7/10
  • IGN France - 7/10
  • Jeuxvideo.com - 14/20
  • Merlin'in Kazanı - 70/100
  • Screen Rant - 3,5/5
  • The Escapist - 3,5/5
  • TrueAchievements - 3,5/5
  • Game Informer - 6,8/10
  • 4Players.de - 65/100
  • Malditos Nerds - 6,5/10
  • Press Start Australia - 6,5/10
  • AusGamers - 6,2/10
  • Areajugones - 6/10
  • Comicbook.com - 3/5
  • Destructoid - 6/10
  • Digital Trends - 3/5
  • GameSpew - 6/10
  • PCGamesN - 6/10
  • Pure Xbox - 6/10
  • Shacknews - 6/10
  • Slant Magazine - 3/5
  • The Indie Game Website - 6/10
  • Trusted Reviews - 3/5
  • VG247 - 3/5
  • VGC - 3/5
  • DualShockers - 5,5/10
  • Attack of the Fanboy - 2,5/5
  • GamesRadar+ - 2,5/5
  • CGMagazine - 4,5/10
  • Guardian - 2/5
  • Metro GameCentral - 4/10
  • GAMINGbible – 3/10

A The Medium PC-re és Xbox Series X-re jelent meg, arról nincs hír, hogy más platformokra – vagyis logikusan PlayStation 5-re – el fog-e készülni később.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

The Medium

Platform:

Fejlesztő: Bloober Team

Kiadó: Bloober Team

Megjelenés: 2021. január 28.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Shadowguard
Shadowguard [4577]
Felkeltetted a kíváncsiságom, szóval belenéztem most a TheVR végigjátszásába, egész tetszetős valóban. Ment is kívánságlistára, mire lesz rá időm még lehet akciót is kap:-D
Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Nem lett egyébként annyira kemény horror, mint a Silent Hill széria, de jó pár helyen arra emlékeztetett. :-) Jump scare talán kettő van benne, az egyiknél be is szartam, de a másodiknál már számítottam rá, így feltudtam készülni, de amúgy nem jönnek minden második sarkon szörnyek meg mindenféle lények, akik meg akarnának ölni. Ez inkább egy puzzle részekkel tarkított kaland játék, megspékelve egy kis horror faktorral. De nem egy Resident Evil 7, csakhogy egy ne olyan régi címet említsek.
szbszig
szbszig [33649]
Hm, ha tényleg a Syberiára hasonlít, az egy eléggé jó pont. Az, hogy a Silent Hillre is, egy kicsit már kevésbé, legalábbis nálam, mert a kemény horrort nem annyira bírom. :-D

Mindenesetre te sem vetted el a kedvemet tőle, sőt. :-)
Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Huh gyerekek...most értem a végére és...hát ez így...WOW! :-O A hangulat, és az atmoszféra csillagos ötös, a para faktor végig kitart, a sztori zseniális, az art design elképesztő, a zene fülbemászó...egyszóval: KÖTELEZŐ! Csak az a fránya optimalizálatlanság rondít bele az összképbe, helyenként elég csúnyán, így remélem hamar jönnek a patchek hozzá, mivel jelenlegi állapotában egy közepes vassal nem nagyon éri meg belevágni. Játékmenet szempontjából amúgy a Syberia szériát keverték a Silent Hill szériával, szóval aki ezeket szerette, az elégedetten fog felállni ezelől a játék elől is. Huh. Nem gondoltam volna, hogy ennyire de ENNYIRE jó lesz, szóval tényleg szorítok, hogy hamar kifoltozzák, mert ezzel bizony mindenkinek játszania kell!
szbszig
szbszig [33649]
Meg kell hagyni, ez a trailer igen jó lett. Egyre inkább kezd érdekelni a dolog...
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (5 db)