Az eredeti tervek szerint tegnap rajtolt volna el a City Block Builder korai változata, ám erre végül nem került sor. A fejlesztők hivatalos közleményben jelezték, hogy a premier előtti napokban nem várt technikai problémákba ütköztek, így ezek kijavítása érdekében meghatározatlan időre elhalasztották a megjelenést.
A fejlesztők amellett, hogy elnézést kérnek a kellemetlenségért, hozzáteszik, hogy nem szeretnének a játékosok pénzéért olyan játékot letenni az asztalra, ami nem működik. A jelek szerint nincs komoly gond, ugyanis a korai változat premierjét mindenképpen meg szeretnék ejteni még idén.
A City Block Builder az ’50-es évek Amerikájába, még pontosabban Los Angelesbe repíti vissza a játékosokat. Ebben a semmihez sem hasonlítható korszakban kell a város egyik sarkában felépíteni virágzó üzletünket, illetve idővel üzleteinket. A fejlesztők ígérete szerint a játékban vegyítik a klasszikus tycoon elemeket a nagy léptékű városépítő játékelemekkel, ami egészen ígéretes elegyet alkothat.
Hogy valamelyest tompítsák a késés okozta keserűséget, egy vadonatúj előzetest azért összedobtak a srácok.