28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Februárban mobilplatformokra is megérkezik a Crossout

A 2017-es PC-s és konzolos megjelenést követően Androidra és iOS-re tart az akciójáték.

Írta: Jaxx

A 2017-ben megjelent Crossout online autós akciójáték sok frissítéssel gyarapodott az évek során, új játékmódokkal egészült ki, ingyenes tartalmakat kapott, korszerűbb grafikus motorral szerelték fel. Idén pedig az elérhetőségét bővítik mobilplatformokkal, a Crossout Mobile érkezésével.

Az eddig csak néhány országban elérhető mobilverzió Androidra és iOS-re készült el, februártól pedig még több helyen válik letölthetővé, és így ezeken az eszközökön is száguldhatunk és pusztíthatunk majd. Félperces gameplay-előzetesében belenézhetünk a ránk váró pörgős akcióba.

A Crossout Mobile-ban poszt-apokaliptikus környezetben harcolhatunk földi civilizációnk romjain az egyre fogyó és egyre ritkább nyersanyagokért. Egyedi járművünket nekünk kell megépítenünk, ehhez számtalan alkatrész áll majd rendelkezésünkre. Öt karakterosztály közül választhatjuk ki, hogy melyik lobogója alatt küzdünk. Fegyverarzenálunk a sörétes puskától a Tesla-fegyverig rengeteg lehetőséget rejt, közben persze nem szabad megfeledkeznünk páncélzatáról és egyéb védekező moduljairól.

Cikkajánló
Crossout zárt béta próbakör

Crossout zárt béta próbakör

Amikor a LEGO találkozik Mad Maxszel és bepörög.

A Crossout Mobile a kezdeti Nagy-Britannia, Lengyelország és Oroszország mellé hamarosan újabb 51 országban - köztük Magyarországon - jelenik meg. Android rendszeren február 3-tól, iOS-en pedig február 10-től lesz elérhető.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Crossout Mobile
  • Crossout Mobile
  • Crossout Mobile

Crossout Mobile

Platform:

Fejlesztő: Targem

Kiadó: Gaijin Entertainment

Megjelenés:
2022. február 3. Android
2022. február 10. iOS

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!