Az elmúlt egy év egyik slágertémáját a videojátékos világban a különféle felvásárlások adták. Ebben a Microsoft jár az élen, amely előbb a Bethesdát, majd később a Activision Blizzardot kebelezte be (illetve a folyamat még tart) nem kevés dollárért. A Sony is tett hasonló lépéseket a Bungie felvásárlásával, valamint legutóbb a francia Nacon jelentette be a Daedalic Entertainment akvizícióját.
A másik nagy francia kiadó, a Ubisoft megalapítása óta független kiadóként működik. Ám Yves Guillemot, a kiadó feje és Frédérick Duguet, a pénzügyi vezető a befektetőknek tartott legutóbbi konferenciahíváson a hírek szerint arról beszélt, hogy egyáltalán nem zárkóznak el egy esetleges felvásárlástól.
A témát az egyik befektető vetette fel látva az iparágra mostanában jellemző mozgásokat. Yves Guillemot e kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy a Ubisoft továbbra is független kíván maradni, ugyanakkor bármely beérkező akvizíciós ajánlatot meg fognak vizsgálni, vagyis nem zárják ki kategorikusan egy felvásárlás lehetőségét.
Ez elsősorban azért érdekes, mert néhány évvel ezelőtt még egészen más volt a kiadó hozzáállása a témához. Még 2016-ban történt, hogy a Vivendi elkezdett fokozatosan egyre több Ubisoft részvényt vásárolni, mivel nagyobb részesedést akar a videojátékiparban. A francia kiadó attól tartva, hogy a Vivendi többségi tulajdonossá válhat, válaszként elkezdte visszavásárolni a részvényeit, hogy ellensúlyozza a folyamatot. A Vivendi végül kihátrált az üzletből és minden részvényét eladta.
