28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Idén elmarad az EA Play Live

A kiadó az egy nagy show helyett minden játékáról külön-külön fog beszámolni az év során.

Írta: GeryG

Idén elmarad az EA Play Live

Sok éven keresztül az E3 megnyitóját megelőző napon a legnagyobb kiadók között az EA is megtartotta a maga bemutatóját. Néhány évvel ezelőtt azonban változtattak ezen és az E3-tól függetlenül (de persze szorosan ahhoz időzítve) megtartották saját különálló show-jukat EA Play Live néven. Az elmúlt években több kritika is érte ezeket a bemutatókat, de valószínű, hogy nem ez játszott közre abban, hogy a kiadó közleményeben bejelentette: idén elmarad az EA Play Live.

A hivatalos indoklás szerint nem tudnák mindegyik éppen futó projektjüket egyetlen show-ba besűríteni. Ezért úgy döntöttek, hogy idén egy nagy esemény helyett minden játékról külön fognak beszámolni több kisebb bemutató formájában, amikor annak eljön az ideje.

Hasonló utat követ már évek óta a Sony is, amely viszonylagos rendszerességgel jelentkezik a State of Play bemutatóival. Ezek a többnyire 20-25 perces bemutatók vagy valamilyen tematika szerint több játékról szólnak, vagy épp egy nagyobb címről. Vélhetően az EA is hasonló formát követ majd.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!