28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

A rendező mesél a The Quarry játékmenetéről

A játékban lesz visszapörgetési opció is, de az is kiderült, hány óra kell a sztori teljesítéséhez.

Írta: GeryG

A minap még arról számolhattunk be, hogy a The Quarry aranylemezre került, vagyis a fejlesztés érdemi része véget ért. A Supermassive Games azonban nem gondolja úgy, hogy ez elég ok, hogy pihenni hagyja a rajongókat, ezért folyamatosan csepegteti az infókat a horror kalandjátékról. Most épp a játék rendezője, Will Byles mesélt a ránk váró élményekről, a sztoriról, a játékidőről és az új death rewind, avagy visszapörgetési opcióról.

Mivel a játék kilenc főszereplője közül lényegében bárki meghalhat, az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy a sztorit úgy építsék fel, hogy az minden körülmények között logikusan tudjon folytatódni. És ha már a karakterek halandóságáról van szó, lesz egy fontos újítás a stúdió korábbi játékaihoz képest. A death rewind tulajdonképpen azt jelenti, hogy a játékosok kapnak három életet. Amikor egy karakter meghal, lehetőségünk lesz visszapörgetni az eseményeket egészen addig a kritikus pillanatig, amikor is az adott szereplő halálához vezető rossz döntést meghoztuk. Így itt dönthetünk másképp, hátha úgy életben marad.

Aki esetleg úgy érzi, hogy ezzel épp a pillangóhatás-rendszer lényegét ölik ki a játékmenetből, annak egyrészt nem kötelező használni a funkciót, másrészt az eleve csak azután válik elérhetővé, ha valaki egyszer már végigjátszotta a történetet. Illetve akkor, ha valaki a Deluxe Editiont vásárolja meg. Így azért mindjárt más. Végül, de nem utolsósorban az is kiderült, hogy mennyi időbe is fog telni, míg valaki a történet végére ér. Ez természetesen nagyban függ a játékos tempójától, de átlagosan tíz órányi játékidőt kínál majd egy végigjátszás.

A The Quarry PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, valamint Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra fog megjelenni június 10-én.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

The Quarry

Platform:

Fejlesztő: Supermassive Games

Kiadó: 2K Games

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2022. június 10.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!