Aki mostanában szeretne ipari mennyiségben zombikat lyuggatni, annak a Back 4 Blood lehet az egyik kedvenc játéka. A Turtle Rock Studios tavaly ősszel megjelent játéka sokak szemében a Left 4 Dead méltó szellemi örököse lett. A fejlesztők a premier óta sem sokat pihentek, folyamatosan dolgoznak a különböző bővítéseken. Az első nagy kiegészítő a Tunnels of Terror volt még idén tavasszal, ezt követi heteken belül a második DLC, a Children of the Worm.
A DLC-ben egy vadonatúj történetet ismerhetünk meg egy eddig sosem látott, hihetetlenül erőszakos ellenséggel a középpontban. Hogy az erőviszonyok ne boruljanak fel teljesen, a túlélők csapatát egy új tag, Dan, a Próféta fogja erősíteni. Vele együtt nyolc exkluzív karakter skin és tizenkét exkluzív fegyve skin is kerül a játékba, de természetesen új fegyverek, kártyák és felszerelések is érkeznek majd.
A Back 4 Blood: Children of the Worm minden platformra elérhető lesz, a premierre a tervek szerint augusztus 30-án kerül majd sor.