A II. világégés meghatározó hadszíntere volt a keleti front, a totális háborúé a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió között. A War in the East 2 az ezen a területen lezajlott eseményeket dolgozza fel a1941 és 1945 között, a Barbarossa hadművelettől egészen Berlin bukásáig. A kampányban összesen hét hadműveleti forgatókönyvet és három teljes térképes hadjáratot játszhatunk végig, az előbbiek néhány hónap történéseit, az utóbbiak pedig évekig tartó eseményláncolatokat takarnak.
A játék traileréből derül ki igazán egyértelműen, hogy mennyire összetett lesz a feladatunk, és milyen elképesztő mennyiségű információ áll rendelkezésünkre.
A War in the East 2 tavaly decemberi megjelenését követően máris első kiegészítőjével jelentkezik, mely a Steel Inferno alcímet kapta, és két új kampánnyal, valamint nyolc új hadművelettel egészíti ki az élményt. Ezek között szerepel többek közt a történelem legnagyobb tankokkal vívott csatája, az offenzíva, mely Románia és Finnország kapitulációjához vezetett, illetve a Sztálingrád és a Kaukázus megszerzéséért vívott harc is. A számunkra legszemélyesebb vonalat azonban a „Duna drámája” fogja képviselni, melyben más történések mellett a szovjetek bevonulása Magyarországra és az utolsó nagy német offenzíva Budapest mellett is szerepel.
A játék kiegészítőjében a Jugoszlávia területén lezajlott összes hadművelet elérhető, a történelmileg hiteles és pontos események feldolgozása mellett alternatív, fiktív műveletek is kerültek a térképre, számos extra játékidőt biztosítva ezzel.
A War in the East 2 Steel Inferno DLC-je novemberben fog megjelenni PC-re.







