November elején vághatunk bele viking falunk irányításába a Land of the Vikings early access verziójában. A városépítő stratégia a játékosokat egy jarl, vagyis egy vezér szerepébe helyezi, akinek feladata menedzselni a falu mindennapjait, és persze egyre fejleszteni az életkörülményeket.
A megjelenéshez rövidke videót is kaptunk, ebből a pontos dátum is kiderül.
A Land of the Vikingsben vezérként minden apró részletre figyelnünk kell. Embereink személyisége és készségei alapján különféle munkákra oszthatjuk be őket. Nyersanyagokat is szép számmal kell felhalmoznunk, hogy településünk túlélje a zord teleket, ám a szélsőséges évszakok mellett földrengések, hóviharok, zivatarok, köd és tűz is pusztíthatja földünket. Igyekezetünkben azonban nem maradunk magunkra, imádatukért és áldozásért cserébe a viking istenségek különféle bónuszokkal segítik boldogulásunkat.
A játékban kereskedhetünk más klánokkal, vagy akár meg is támadhatjuk őket egy-egy raid alkalmával, emellett pedig a klasszikus gyűjtögető-földművelő módon juthatunk a szükséges alapanyagokhoz. Az építkezés szabadon történik, egyik épület helye sincs előre meghatározva, így olyan falut, majd később várost építhetünk, amilyet csak szeretnénk. Végül pedig Yggdrasil, az élet és a fejlődés fájának segítségével sört főzhetünk, jobb öltözékeket készíthetünk és úgy általában magasabb minőségű életet biztosíthatunk vikingjeinknek.
Vikinges városépítő stratégia lesz a Land of the Vikings
A játékban vezérként egyengetjük majd klánunk boldogulását.
A Land of the Vikings november 8-án jelenik meg PC-re, korai hozzáférésben.