A repülés világának kevésbé reflektorfényben fürdő szereplői, akik legalább olyan nélkülözhetetlenek, mint a pilóták vagy a légiforgalmi irányítók. Ők a földi kiszolgáló személyzet, akik azért felelnek, hogy a repülőgépeket két repülés között felkészítsék a következő útra.
Erről fog szólni a lengyel MS Games stúdió új szimulátora, az AirportSim. A játékosok ezúttal az olyan folyamatokat láthatják el, mint a gépek karbantartása, feltöltése és navigálása, a poggyász megfelelő be- és kirakodása, az utasok feljuttatása a gépekre és hasonlók.
A készítők azt ígérik, hogy mindezt a lehetőségekhez mérten a legélethűbb formában fogják tálalni. Igazi reptereken fordulhatunk meg, ahol a valóságnak megfelelő licencelt géppark áll majd rendelkezésünkre a feladatok elvégzésére. A dolgunkat változó időjárási viszonyok és egyéb váratlan események nehezíthetik meg.
Az Airport Sim a legfrissebb hírek szerint felkeltette egy neves kiadó érdeklődését is. A fejlesztőknek sikerült is megállapodniuk az egyébként főleg stratégiai játékairól ismert Iceberg Interactive-val, amely így a jövőben támogatni fogja a projektet. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a játék valamikor a harmadik negyedévben jelenhet meg PC-re és Xbox Series X/S-re.
