28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Lassan révbe ér a Sherlock Holmes: The Awakened

A Frogwares egyik első játéka remake-jén dolgozik, amely február helyett áprilisban debütálhat.

Írta: GeryG

A Frogwares stúdió nevét a legtöbben a Sherlock Holmes kalandjátékokkal kötik össze, nem véletlenül. A stúdió valósággal ontotta magából korábban a leghíresebb detektív történetein alapuló játékait, de az utóbbi években egy picit talán lelassult ez a folyamat. Míg 2002 és 2016 között szinte évente, két évente érkeztek a csapat kalandjátékai, addig 2016 óta mindössze kettő készült, a többre hivatott The Sinking City és a Sherlock Holmes Chapter One.

Utóbbi kvázi folytatásának is tekinthető, de valójában a 2007-ben megjelent játék remake-je lesz a Sherlock Holmes: The Awakened, amelyben a detektív és Watson doktor olyasmivel néz szembe, amilyennel korábban sosem találkoztak. Sherlock mindig mindenre a racionális magyarázatot keresi és mindenben igyekszik fellelni az apró, másoknak észrevehetetlen összefüggéseket. Most viszont szó szerint egy nem evilági lény áll majd velük szemben és a racionális kifejezés sok esetben teljesen értelmét fogja veszíteni. A The Awakened úgy újul meg, hogy egyszerre lesz hű a 2007-es eredetihez és teljesen újszerű is. A játékmenet a 2021-es Chapter One legtöbb újítását átveszi és tovább fejleszti majd.

A készítők eredeti tervei szerint a Sherlock Holmes: The Awakened már februárban elrajtolt volna. Mint az látható, erre végül nem került sor. A minap azonban a játék hivatalos Twitter-csatornáján bejelentették, hogy a premierre április 11-én kerül majd sor. Ekkor PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, illetve Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra, valamint Nintendo Switchre érkezik meg a játék.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!