28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

gamescom

A Sony és a PlayStation kihagyja az idei gamescomot is

Nem készülnek semmivel az augusztusi eseményre, sem bejelentés, sem bemutató nem várható.

Írta: GeryG

A Sony és a PlayStation kihagyja az idei gamescomot is

Az elmúlt években a videojátékos rendezvények lassú, de jól érzékelhető átrendeződésének lehetünk szemtanúi. Ebben vastagon közrejátszott a világjárvány is, amely miatt mindkét nagy rendezvény – az E3 és a gamescom is – kihagyott egy évet 2020-ban, majd 2021-ben vagy hibrid, vagy teljesen online formában tartották meg. A gamescom már 2020-ban is online igyekezett helyettesíteni a show-t.

Az sem feltétlenül tett jót sem egyik, sem másik eseménynek, hogy a nagyobb kiadók, mint az EA, a Ubisoft vagy a Sony egyre ritkábban jelent meg rajtuk, gyakran inkább saját eseményt szerveztek az E3-hoz vagy a gamescomhoz időzítve. Az idei E3 végül teljesen el is maradt, helyét gyakorlatilag a néhány napja tartott Summer Game Fest vette át (amely egyébként 2020 óta minden évben megrendezésre kerül és egyre nagyobb körülötte a felhajtás).

Most pedig a tradicionálisan mindig augusztus második felében megrendezendő gamescom kapcsán érkezett szomorú hír, ezúttal a Sony és a PlayStation háza tájáról. Bejelentették ugyanis, hogy idén is távol maradnak az eseménytől, ami sajnos mostanra már szinte megszokottá vált. Utoljára 2019-ben a járvány előtti utolsó gamescomon voltak jelen hivatalosan.

Az idei gamescom augusztus 23-27. között kerül megrendezésre Kölnben. Bár a Sony és a PlayStation hivatalosan tehát ezen sem lesz jelen, sok más kiadó és fejlesztő igen. A Nintendo, a Namco Bandai és a Giant's Software jelenlétében például biztosak lehetünk.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!