28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Sűrű lesz az ősz – a Men of War II is ekkor jöhet

A Fulqrum második világháborús stratégiája végre pontos premierdátumot kapott.

Írta: GeryG

A rajongók a bejelentése óta várják, hogy a Fulqrum kiadó és Best Way stúdió végre felfedje, mikor fog megjelenni a Men of War II. Az immár több évtizedes múltra visszatekintő stratégiai sorozat következő epizódja ismét a második világháborúba kalauzolja a szobastratégákat, akik korábban már több bétán is kipróbálhatták a játékot. Most pedig már azt is lehet tudni, hogy mikor kapják meg a teljes kiadást.

A megjelenéskor három nagy kampány lesz elérhető a játékban, amelyek történelmileg hiteles környezetben fiktív háborús történeteket fognak elmesélni. Az egyik kampányban az amerikai, a másikban a német, a harmadikban pedig a szovjet oldalt képviselve vonulhatunk majd csatába.

Az amerikai kampány, a The Falaise Pocket a Szajnától nyugatra fog játszódni és a német egységeket kell benne szisztematikusan felszámolni. A német kampány az On Their Own Soil lesz, amelyben egy öreg katonát "alakítva" kell az összeomló harmadik birodalom árnyékában folyamatosan visszavonulnunk, miközben egyre több bajtársat vesztünk. A szovjet kampány pedig a Thwarted Blitzkrieg címet viseli és a szovjetek kétségbeesett védekezését dolgozza fel az előre nyomuló német páncélosokkal szemben.

A kampányok mellett persze lesznek más játékmódok is, mint a Raid, amelyben tizenhat véletlenszerűen generált csatában kell helytállnunk vagy a Conquest, ahol területeket kell elfoglalni, de az AI folyamatosan ellentámadásokat indít. Természetesen a PvP és PvE multiplayer módok sem fognak hiányozni.

A Men of War II kizárólag PC-re készül és a fenti vadonatúj trailer tanúsága szerint szeptember 20-án fog megjelenni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Men of War II

Platform:

Fejlesztő: Best Way

Kiadó: Fulqrum Publishing (korábban 1C Entertainment)

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2024. május 15.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!