Ahogy azt a Fulqrum kiadó néhány héttel ezelőtt előre jelezte, ma elrajtolt a Men of War II utolsó nagy bétája. Ez az utolsó alkalom, hogy tegyünk egy próbát a stratégiával azelőtt, hogy az landolna a boltok polcain.
A béta során mind a multiplayer játékmódok, mind az egyszemélyes küldetések egy része kipróbálható. A korábbi tesztekhez képest már most is felfedezhetünk majd kisebb-nagyobb játékmeneti módosításokat, ezeket a készítők a játékosok visszajelzései alapján igyekeztek megvalósítani.
A mostani teszten már a realism és a classic módok is kipróbálhatók. Előbbi során sokkal valóságosabb körülmények közt kell csatáznunk, csökkentett látótáv, kevesebb információ, rosszabb felszerelés mellett. Utóbbiban viszont kezdettől fogva a választott nép teljes hadereje a rendelkezésünkre áll, csak az időzítőt kell figyelnünk.
A Men of War II kizárólag PC-n lesz majd elérhető, miután szeptember 20-án megjelenik. A ma rajtolt bétán bárki szabadon részt vehet, a teszt augusztus 14-én ér majd véget.