28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Nem akármilyen verdával bővül a Powerwash Simulator

Mondjuk úgy, az új DLC időben érkezik…

Írta: GeryG

Miről is szól a tavaly nyáron megjelent Powerwash Simulator? Fogunk benne egy nagynyomású mosót és mindent, de mindent szépen lemosunk vele. Legyen az házfal, Marsjáró robot, öreg gőzmozdony vagy épp autók. Kétségtelen, hogy a FuturLab stúdió játéka a jobban sikerült szimulátorok közé tartozik. Hogy mennyire? Elég megnézni a Steamen a harminchétezer szavazat alapján kapott tetszési indexét…

A készítők idén megpróbálják még valami izgalmassal feldobni a játékot, ezért egy új DLC-n dolgoznak, amihez már előzetes is készült. A nyúlfarknyi videóban alig látni valamit, de az éppen elég ahhoz, hogy most azonnal akarjuk ezt a DLC-t.

Ebben ugyanis nem más, mint a legendás Vissza a jövőbe trilógia néhány ikonikus járgánya és épülete kap helyet. Lemoshatjuk majd az út porát a doki kisbuszáról és persze az időgépről is! Lesikálhatjuk Hill Valley híres óratornyát, a holo-mozi homlokzatát és még a doki időgéppé alakított mozdonyát is!

Sajnos az időben utazni még nem tudunk, így türelemmel ki kell várnunk, amíg a DLC megjelenik valamikor idén. Természetesen minden platformra elérhető lesz.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • PowerWash Simulator
  • PowerWash Simulator
  • PowerWash Simulator
  • PowerWash Simulator
  • PowerWash Simulator

PowerWash Simulator

Platform:

Fejlesztő: FuturLab

Kiadó: Square Enix

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2022. július 14.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!