A szobastratégák már elég régóta várnak rá, hogy megjelenjen végre a nagy múltú sorozat legújabb része, a Men of War II. Bár sokáig nem rendelkezett megjelenési dátummal, mostanra már több publikus bétán is átesett a játék. A premier pedig már szinte karnyújtásnyira volt.
De csak volt. A Fulqrum kiadó és a Best Way csapata hivatalos közleményben jelentette be, hogy az eredetileg szeptember 20-ra datált Men of War II idén már nem fog megjelenni, a premiert 2024-re halasztották. A döntés hátterében maguk a rajongók állnak, pontosabban a tőlük kapott visszajelzések.
A fejlesztők alaposan kielemezték a március és augusztus között tartott publikus béták és a nemrégiben házon belül tartott utolsó(nak szánt) nagy teszt eredményeit. Ezek alapján arra a döntésre jutottak, hogy a játék még nem áll készen a megjelenésre. A hírek szerint a belső teszten további igen komoly hibák is felmerültek.
A készítők leszögezték, hogy a Men of War II tartalom tekintetében már elkészült, ráadásul elég nagy tartalomról van szó. Három narratív és két történelmi kampány mellett ne feledkezzünk meg a conquest és raid kampányokról, illetve a PvP és PvE multiplayer módokról sem. Nem beszélve a húsznál is több hatalmas pályáról, amelyeken egymásnak eshetnek majd a játékosok.
Így a stúdió a most nyert extra hónapokat masszív hibakereséssel és hibajavítással fogja tölteni. Azt egyelőre nem tudták megmondani, hogy a Men of War II 2024-ben pontosan mikor debütálhat.