28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Februárban jelenik meg a Solium Infernum

Pokoli politikai grand-strategyt hoz a Valentin-nap.

Írta: GeryG

A League of Geeks stúdió legutóbb idén nyáron jelentkezett egy érdekes játékkal, a Jumplight Odyssey nem is feltétlenül játékmenetével, mint inkább stílusával hívta fel magára a figyelmet. A csapat még most is dolgozik az űrbéli stratégián, de mellette egy másik projektre is futja az erejükből.

A Solium Infernum a minap mutatkozott be és szintén egy egészen érdekes témával próbálkozik. Voltaképpen egy körökre osztott grand-strategyről van szó, amilyenből azért bőven akad már a piacon. Csakhogy ez a játék a pokolban játszódik. A pokol nyolc fődémonjának egyikeként kell a játékosoknak legyűrni a másik hetet, hogy végül ők ülhessenek fel a pokol megüresedett trónjára.

Ehhez valódi politikai játszmákon, intrikán, kifogásokon, átverésen és áruláson, a többiek hátba döfésén keresztül vezet az út – elvégre a pokolban minden eszköz megengedett. Hogy a játékosok milyen taktikát követnek, az rajtuk múlik, de a „diplomácia” mellett mindig ott lesz a nyers katonai erő is az eszköztárjukban.

A fejlesztők azt ígérik, hogy a Solium Infernum minden szobastratéga igényeit ki fogja elégíteni, hiszen 2-4 órás „gyors” menetek mellett lehetőség lesz akár hetekig elnyúló nagy multiplayer összecsapásokra is. A pokoli stratégia a tervek szerint 2024. február 14-én fog megjelenni PC-re.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Solium Infernum
  • Solium Infernum
  • Solium Infernum
  • Solium Infernum
  • Solium Infernum
  • Solium Infernum
  • Solium Infernum
  • Solium Infernum
  • Solium Infernum
  • Solium Infernum
  • Solium Infernum
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!