28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Fagyos kiegészítés érkezett a Crossouthoz

Az alapvetően sivatagos környezetben játszódó akciójáték most merőben új játékelemmel bővül.

Írta: GeryG

A Gaijin Entertainment gondozásában a Targem Games csapatánál készült Crossout először 2016-ban rajtolt el, akkor még csak zárt béta formájában. Ezt végül 2017-ben váltotta a nyílt béta, lényegében máig ebben a státuszban van. A játékosok egy posztapokaliptikus világban küzdhetnek benne a túlélésért leginkább egymással, de idő közben készült egyszemélyes sztori mód és persze vannak PvE tartalmak is. A játékmenet gerincét a járműves összecsapások adják, amelyekhez mindenki maga legózhatja össze járgányát.

A játékhoz az évek során rengeteg frissítés és bővítés érkezett, így vált fokozatosan egyre összetettebbé. Meg is találta a maga stabil rajongótáborát, akik most örömmel fogadhatják, hogy ismét új frissítés érkezett kedvencükhöz, benne pedig egy merőben új játékelem, a fagy.

Új fegyverek és alkatrészek kerültek a játékba, amelyek mind a hideghez és a fagyáshoz kapcsolódnak. Ezek segítségével meg lehet fagyasztani, le lehet lassítani és gyengíteni az ellenfeleket, de akár a harci hatékonyságukat is rongálhatjuk. Új raid is debütált, amelyben négy játékos küzdhet különleges ellenfelek ellen, mint a pyromaniac vagy a berserker, a rocker vagy a defender.

A frissítés PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is elérhető, részletesebb leírást a hivatalos oldalon olvashattok róla.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Crossout

Platform:

Fejlesztő: Targem

Kiadó: Gaijin Entertainment

Megjelenés: 2017. május 30.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!