A Fulqrum és a Best Way még 2022 nyarán jelentette be, hogy a két évtizedes múltra visszatekintő franchise új epizóddal bővül, készül a Men of War II. A világháborús stratégiára milliós rajongótábor várt világszerte, de a fejlesztés belső és külső okok miatt is csak lassan haladt.
A játékot az elmúlt években több alkalommal is elhalasztották, a rajongók pedig csak néhány zárt és nyílt béta formájában nézhették meg, hogy milyen is lesz majd, ha egyszer végre elkészül. Legutóbb tavaly ősszel halasztották el a megjelenést, miután az említett bétákon és a stúdió saját belső tesztjei során is komoly hibák és hiányosságok merültek fel.
Az utóbbi hónapokban keveset lehetett hallani a projektről, de a készítők most a legjobb hírrel rukkoltak elő. Ismét pontos megjelenési dátummal szolgáltak, amely ráadásul igen közelinek mondható. A stúdió ugyanis napra pontosan a Men of War: Assault Squad 2 premierjének tízedik évfordulójára lőtték be a premiert. Ez azt jelenti, hogy alig néhány hét múlva, május 15-én landolhat a boltok polcain a stratégia.
A játékban a németek, a szovjetek és az amerikaiak oldalán is részt vehetünk a háborúban egy-egy kampány formájában. De kapunk dinamikus conquest módot, történelmi kampányokat, skirmish módot és persze a multiplayer opció sem marad el.