28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Megmutatta magát a PS5-ös Until Dawn

A Supermassive Games első sikerjátéka idén PS5 mellett PC-n is tiszteletét teszi.

Írta: GeryG

Bár mára egész sok játékot tud felmutatni, köztük egy-két kifejezetten jól sikerült darabbal, azért egyértelmű, hogy a Supermassive Games legnagyobb sikere máig az Until Dawn. A játék már kilenc éves, hiszen eredetileg 2015 nyarán jelent meg PlayStation 4-re. Azóta viszont a legnagyobb örömünkre a Sony rákapott a „pcsítés” ízére és számos egykori exkluzív játékát készítette el PC-re. Az Until Dawnra is ez a sors vár.

Azt már egy ideje lehet tudni, hogy a moziszerű horror kalandjáték PlayStation 5-re és PC-re is elkészül, természetesen alaposan kicsinosítva, hiszen kilenc év és egy konzolos generációváltás azért meglátszik még úgy is, hogy a PS4-es játék még most sem nevezhető csúnyának, sőt.

A State of Playen az Until Dawn PS5-ös változata is kapott egy vadonatúj előzetest, amely szépen összefoglalja, miféle szörnyűségek várnak majd ránk „hajnalig”. Mint ismert, a játék egy csapat fiatalról szól, akik egy hegyi szállóban rekednek a hóvihar miatt. Itt aztán többféle veszedelem is leselkedik rájuk a bohócmaszkos pszichopatától kezdve a hegyvidéki folklór részét képező wendigóig. Az egyedül a játékosok ügyességén és döntésein múlik, hogy melyik szereplő éli túl a kalandot.

Az Until Dawn PC-s és PS5-ös változatát egyébként a Ballistic Moon stúdió készíti, akik a tervek szerint még ez év őszére el is készülnek vele. Ennél pontosan dátum egyelőre nincs.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Until Dawn

Platform:

Fejlesztő: Supermassive Games, Ballistic Moon

Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe

Megjelenés:
2015. augusztus 25. PS4
2024. október 4. PC, PS5

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!