A CI Games tavaly nyáron jelentette be, hogy miután 2023-ban kvázi rebootolta az eredetileg 2014-ben megjelent Lords of the Fallent, már dolgozik is a folytatásán. A Lords of the Fallen II-ről már eddig is mutattak pár igencsak meggyőző videót, de a Summer Game Festre is tartogattak egyet.
Az új előzetes célja leginkább az volt, hogy megerősítse, mely platformokra készül a játék, illetve belője a premier várható időablakát is. De azért közben villantott néhányat a helyszínek közül is, amelyek mindegyike bámulatosan néz ki. A trailer végére pedig egy nagyon minimális kis akcióra is maradt még szufla.
A video tanúsága szerint a Lords of the Fallen II PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is készül, és mindhárom platformra egyszerre fog megjelenni. Erre még pár hónapot várnunk kell, ugyanis a premier valamikor idén ősszel jöhet el, de ennél pontosabbat egyelőre nem tudni.
