Az MMORPG-k fénykorában, a 2000-es évek második felében az ArenaNet azzal dobott nagyot, hogy Guild Wars játékuk a konkurensekkel szemben nem kért havidíjat, aki megvásárolta a szoftvert, az korlátlanul elmerülhetett Tyria varázslatos világában. A 2005-ben érkezett első részt aztán a következő évben két folytatás is követte (Factions és Nightfall – gyakorlatilag így helyettesítve a rendszeres havi bevételt), majd 2007-ben egy kiegészítőt kapott a játék, Eye of the North címmel. 2012-ben aztán második része is lett a népszerű programnak, amely már jóval hosszabb távú támogatást kapott: a tavalyi Visions of Eternity kiegészítő még idén is kapott frissítést.
A szériát az első epizód 20. évfordulójára kiadott Guild Wars Reforged követte, most pedig a Summer Game Fest során kiderült, hogy újabb számozott epizódra számíthatunk. Készül ugyanis a Guild Wars 3, amelynek eseményei bő 1000 évvel az első játék története előtt zajlanak majd, Tyria Orr nevű régiójában. Ez egy hatalmas vadon, amelyet átitat a világ varázslata, vael szellemeknek nevezett természeti lényekkel benépesítve.
Ahogy azt megszoktuk, számos céh áll harcban egymással, akik ki szeretnék aknázni – vagy épp megvédeni – a természetet. A szellemlények közül a legjelentősebb a „seeker”. Minden játékos seekere összekötő kapcsot jelent Orr szellemeihez, egyben ők lesznek a hátasaink a hatalmas nyílt világban. Játékosként egy vaelwarden szerepét kapjuk, elköteleződve a vadon szellemeinek és Orr földjének védelmére.
A sorozat történetében először PC mellett konzolra is készül a játék, konkrétan PlayStation 5-re is meg fog jelenni. Ennek megfelelően billentyűzet+egér mellett kontrollerrel is remekül irányítható harcrendszert ígérnek a fejlesztők. Mozgási sebességünket kihasználva pedig a harc közben akár nagyobbat is sebezhetünk ellenfeleinken.
A Guild Wars 3 bétája 2027 őszén indul, erre már most fel lehet iratkozni a játék weboldalán.







