28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Jövőre újra megőrülhetünk az utcákon és teljesíthetjük a legvadabb fuvarokat a Crazy Taxi World Tourban

2024 óta lehetett tudni, hogy az egykor igen népszerű autós játék feltámadhat hamvaiból, erre jövőre kerülhet majd sor.

Írta: GeryG

A Crazy Taxi mindig is inkább konzolos és árkád szériának számított. Az első három epizód után viszont teljesen elköszöntek a hagyományos nagy platformoktól, helyette csak hordozható kézikonzolokra vagy épp iOS-re jött egy-egy könnyen felejthető feldolgozás.

Nagyjából 2024 óta lehetett pletykákat hallani róla, hogy a Sega feltámasztaná a franchise-t, az Xbox Games Showcase-en pedig végre a hivatalos bejelentésre is sor került. Az új játék (ami voltaképpen az 1999 óta futó sorozat rebootjának is tekinthető) a Crazy Taxi World Tour címet kapta, és valamikor jövőre jelenhet meg.

A játék célja nem sokat változott az elmúlt bő negyed évszázadban. A játékosok egy kabrió taxi volánja mögé ülhetnek be egy olyan laza sofőrt alakítva, amire még Luc Besson is elismerően csettintene. A feladatuk pedig, hogy a hozzájuk beülő utasokat mihamarabb és lehetőség szerint épségben elfuvarozzák a kívánt címre. Csakhogy nem hívnák Crazy Taxinak a játékot, ha mindezt a normális keretek között kellene teljesítenünk.

Ehelyett viszont száguldozunk, driftelünk, ugratunk és más őrült mutatványokkal vágjuk le az útvonalat, miközben gyakran valamilyen kiegészítő feladatot is teljesítenünk kell: pizzás dobozokkal egyensúlyozni, cápára horgászni vagy épp érméket gyűjteni az úton.

A Crazy Taxi World Tour tehát valamikor 2027-ben jelenhet meg, és éppoly őrült játéknak ígérkezik, mint annak idején elődei. A fejlesztés PC mellett PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re, valamint Nintendo Switch 2-re folyik.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Crazy Taxi World Tour
  • Crazy Taxi World Tour
  • Crazy Taxi World Tour
  • Crazy Taxi World Tour
  • Crazy Taxi World Tour
  • Crazy Taxi World Tour
  • Crazy Taxi World Tour
  • Crazy Taxi World Tour
  • Crazy Taxi World Tour
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!