A Liquid Entertainment már bizonyított a stratégiai piacon a Battle Realms-vel, majd a nem rég megjelent War of the Ring-gel is, mellyel bebizonyította, hogy egy már meglévő világhoz is képes remek játékot készíteni. Most újabb RTS fejlesztésébe kezdtek bele, mely az egyik, még meg nem nevezett Dungeons & Dragons világban játszódik majd. A program külön érdekessége lesz, hogy a harc a föld alatt is zajlik majd, ha nem bírjuk elérni a másik bázisát a földön még mindig megpróbálhatunk alagutat ásni a hátába. A fő karakterek a játék során végig velünk maradnak majd és közben természetesen folyamatosan fejlődnek is. A másik érdekes újítás a kisebb osztagok létrehozása, melyben a hős alá rendelt egységek szinte egy személyként mozognak majd. A gyógyítók elég értelmesek lesznek hozzá, hogy hátul maradva segítség az íjászokat és a harcosokat. A bázisépítést is érdekesebbé kívánják tenni az alkotók az "élő falu" megoldással. Mikor valahova elkezdünk építeni egy falut egy területet előre körbekerítenek fallal, ezt később sem léphetjük majd át az építkezéssel. Ezen belül szinte egy mini puzzle játékként lehet építkezni, minden épület hatással lesz a mellette állókra benne. Ha a barakk mellé építünk egy kovácsot a harcosaink jobb páncéllal kezdenek, míg ha egy másik barakkot építünk oda, akkor egy nagyobb épület lesz belőlük és veterán egységeket kapunk, a harmadik barakkal egy még nagyobb épület valamilyen speciális képességgel bíró katonákat termel majd. Az egyetlen probléma csak a korlátozott hely lesz. A világról, melyben a játék játszódik majd, nem adtak ki több információt a Liquid emberei, nmég a program címe sem tisztázott jelenleg. A megjelenésre pedig nem is kell számítani 2005 előtt.
Dungeons & Dragons stratégia
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 10:25
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1583]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
