A Gody Professional Series immár a harmadik nagyszabású, nemzetközi LAN eseményét rendezi meg 2004. Július 30. és Augusztus 1. között Szolnokon, ahol ezúttal a szolnoki sportcsarnok ad otthont a 64 csapat részvételével megrendezett hatalmas dzsemborinak.
A versengés az online körökben legnépszerűbb és a világon az alap cybersport játéknak számító Counter-Strike játékkal történik, 5 fős csapatok harcolnak egymás ellen. A verseny díjazása 500.000 HUF pénzdíjakban és sok-sok kisebb, illetve nagyobb tárgynyeremény.
A verseny döntő mérkőzése és az egyenes ági kieséses szakasz vasárnap kerül megrendezésre, ahol a nézők óriás-kivetítőkön és lelátókról követhetik figyelemmel a mérkőzések eseményeit.
A három nap folyamán számos programmal, egy komoly pénzdíjazásos versennyel, teljes online és offline közvetítéssel, szombat esti sörsátoros CSörözéssel, szponzoraink bemutatóival, illetve a magyar Counter-Strike közösség színe-javával találkozhat, aki lelátogat a GPS versenysorozat nyári versenyére.
A GPS eddigi állomásain technológiailag is próbáltuk a maximumot nyújtani, de a harmadik rendezvénnyel még magasabbra tesszük a mércét. A User's Team Kft. által biztosított high-end hálózati eszközök és szerverek mellett, egy - saját hálózati mérnökeink által kifejlesztett - "VLAN cycling" technológiát, amellyel 100%-os biztonsággal megakadályozható, hogy a verseny hálózatára kapcsolt számítógépekről vírusok jussanak a hálózat többi gépére, illetve a felhasználók illegális tevékenységeket és támadásokat intézzenek a többi gép és szerver ellen.
Több, mint 400 számítógép, 500 játékos és sok száz néző. A GPS3 lesz kis hazánk eddigi legnagyobb cybersport eseménye. Reményeink szerint ez lesz az a rendezvény, ami belépőt biztosít a GPS Team számára a nemzetközi porondra, amire már most is nagyon jó esélyünk van, hiszen a környező országokból és például Görögországból is sok érdeklődő klán jelezte, hogy szívesen meglátogatná az eseményt.
Gody Professional Series 3
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
