28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mozi/film

Robotok karburátorból

Írta: Dino

Téved, aki azt hiszi, a művész a fantáziájában bízik. Az igazán nagy művész készen találja, amire szüksége van, legfeljebb elég éles a szeme hozzá, hogy felfedezze: épp erre van szüksége.
Chris Wedge a Jégkorszak után a Robotok (Robots, hazai bemutató: március 24.) című animációs vígjátékkal a fantáziája végtelenségét bizonyítja: a gépkorszakban játszódó kalandos történetben semmi sem úgy működik, semmi sem úgy néz ki, mint a valódi világban – mégis minden onnan származik. Legalábbis Wedge azt állítja.
- A Robotok minden szereplőjét találtuk valahol – magyarázza. – Guberálni jártunk, napokat töltöttünk roncstelepeken, rozsdás vasak között turkáltunk, kerestük a legemberibb gépalkatrészeket. Sokszor pedig a megszokott dolgaink között kutattunk. Lehasaltunk a szobában, új szögből néztünk körül, és új dolgokat fedeztünk fel. Egy kollégám egyszer taxival jött be a stúdióba, kezében egy karburátorral: az autószervizben állt a szerelő mellett, amikor meglátta, amit rég keresett. Kikapta a szerelő kezéből a karburátort, taxiba vágta magát, és rohant, hogy megmutassa. Aki figyel, Löksi figurájában fel is fedezheti az alkatrészt.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!