Gobiakos blogja

Jól...

Gobiakos | 2008.10.14. 11:30 | kategória: Elmélkedések

Újra kellene születnem...

Hogy miért? Mert amit az eddigi életem folyamán tettem, nem találom helyesnek. Persze nem minden egyes részét, de a legtöbb dologgal kapcsolatban - úgy gondolom - rosszul döntöttem. Ez nem jó.
Gyarló ember vagyok, aki nem képes vállalni az elkövetett ballépéseinek következményeit. Ez az ember kiforgatja a dolgokat, szituációkat, szavakat úgy, hogy "kényelmes" legyen az élete. Pedig ez csalás. Önmegcsalás - már ha ez a fogalom egyáltalán létezik. Megcsalom önmagam, és ezzel másoknak okozok fájdalmat. Fájdalmat, amiről tudom, hogy miattam éreznek. Mert egy rossz ember vagyok. Nagyon rossz. De félek is. Félek, hogy nem tudom úgy élni az életem, hogy ne bántanék meg újabb és újabb embereket magam körül. Pedig ők megbíznak/megbíztak bennem. Én pedig magamon kívül őket is megcsaltam.
Sok ember szeretett eddig. Kevesebb volt, akiket én is szerettem. És egyetlenegy ember volt, aki igazán szeretett, és én csak akartam szeretni. Mert igen, akartam szeretni Őt. Nem ment. Pedig annyi mindent adott nekem rövid idő alatt, hogy azt ép ésszel szinte fel sem lehet fogni.
Szeretett, mert nem ismert.
Szeretett, és meg akart ismerni.
Szeretett, és hitte, hogy az érzés viszonzásra lel.
Én lettem volna a legboldogabb ember a Földön, ha ezt meg tudtam volna Neki adni. Nem ment.
Tőle tudom, hogy milyen az, mikor

"... bemutatkozik a szerelem.
Sajnos nem az én kölyköm, hiába nevelem."

Vele kapcsolatban tényleg őszintén akartam, hogy ez az érzés megtaláljon engem, de a szerelmet nem lehet és nem is szabad akarattal manipulálni. A szerelem nem egy C-vitamin kapszula, amit egy pohár vízzel bevehetsz. A szerelem nem egy injekció, amit a szívedbe fecskendezhetsz egy tűn keresztül. A szerelem egy emberi ésszel felfoghatatlan érzés, ami rád talál, levesz a lábadról, a saját hátára ültet azzal a bizonyos másik emberrel együtt, és elrepül kettőtökkel messze-messze a világ végére, ahol csak Ő és te és senki más... És mikor csak Ő és te… hát annál nincs szebb érzés a világon. Vele fel akartam ülni a szerelem hátára! Vele el akartam menni a világ végére! De nem lehet akarni. Ezt érezni kell! Bár már egyre bizonytalanabb vagyok benne, hogy olyan széles szakadék lenne a kettő között…

Megfigyeltem magamon, hogyha valamit nem merek szavakba önteni, azt általában leírom. Most sem volt ez másképp. Mikor szemben állt velem és a szemembe nézett, reszkettem, mint a nyárfalevél. Most, hogy nincs itt, sokkal rosszabb, de több gondolat előjön belőlem. Ezeket olvasod most.
Tömegével zakatolnak ezek a dolgok a fejemben, de nagyon nehéz őket leírni. Pedig most nagyon nagy szükségem lenne rá, hogy ezeket elmondjam – akár csak magamnak, akár bárki másnak, aki ezeket megértené. De az az ember, aki ezeket ténylegesen megértené, már nem hallgat meg engem, hisz’ az az ember is Ő. És Ő most időt kért tőlem és azt, hogy ne keressem. Időt, hogy el tudjon felejteni engem, mert megbántottam. Nekem tiszteletben kell tartanom a kérését. És tiszteletben is tartom. Hisz ki vagyok én, hogy nekem bármit elnézzenek? Ki vagyok én, hogy nekem mindent megbocsássanak? Egy senki vagyok.
Ez nem önsajnáltatás, téves a gondolatod, Olvasó. Ez az igazság velem kapcsolatban. Ezt érzem magammal kapcsolatban. Ma még kiírom magamból a dolgokat, amik kikívánkoznak, aztán

"... akár a hóember, másnap csendben olvadok."

Elolvadok, szétfolyok, megszűnök. Bezárom az agyam a kis privát börtönömbe, és adok neki időt, hogy ott – mindentől elszigetelve – rájöjjön, hogy mennyire elszúrtam a dolgot. Rá fog jönni, erre a nyakam merném tenni. De azt is meg fogja – újfent – érteni, hogy nem szabad mások érzéseivel „játszani”. Bár ez esetben nem ez történt: nem játszottam. Egyszerűen csak nem tudtam beleszeretni a lányba, és azt nem szerettem volna, hogy így legyünk mi ketten egymás mellett. Ezt azóta remélem, hogy Ő is megértette. Remélem. De ha máshogy gondol erre az egészre, akkor sem lehet egy szavam sem. Bántottam Őt. Pedig nem érdemelte meg.

És most kicsit Hozzád:
Bántottalak. Nem volt fair, amit tettem. Rossz vagyok. Nagyon rossz. Időt kértél, hogy elfelejts engem. Megpróbálom ezt Neked megadni, de nem lesz könnyű, hisz’ ha nem is szerelemmel, de NAGYON SZERETLEK Téged! És ezt ne feledd soha!
Rengetegszer jutsz eszembe

"... és még mindig érzem illatod,
Talán az egyetlen megoldás, ha mindent itt hagyok.
De persze, igen, jól vagyok, ha kérded.
Tudom, mindent rendbe tesznek majd az évek.
Köszi, tényleg jól vagyok... vagy inkább csak élek."

(Az idézetek Suhancos – Jól című dalából származnak)

Utolsó módosítás: 2008.11.30. 19:03

Hozzászólások

1 | neumark 2008.10.14. 19:27
Az ember nem tehet az érzéseiről. Ahogy Fanka is mondja: "Sajnos nem az én kölyköm, hiába nevelem."
Pont idevág ;)
Az ilyen kapcsolatokat pedig nem szabad erőltetni mert ha halogattad volna utána még jobban fájt volna neki. Ha őszinte voltál hozzá és elmondtad neki mit érzel akkor szerintem jól cselekedtél.
Kitartást!

2 | Gobiakos 2008.10.15. 10:44
Elmondtam Neki mindent, megbeszéltük a dolgainkat. Csak tudod nehéz! Nagyon nehéz úgy kilépni valamiből, amiben a másik 100%-osan megbízik, hisz, remél. Te pedig egy pillanat alatt összedöntöd az álmait... Ezért érzem azt, hogy ennek az írásnak meg kellett születnie, mert ezzel azokat a dolgokat is el akartam mondani, amiket Neki nem tudtam vagy nem mertem.

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.