Gobiakos blogja

Kétperces mesék – II. rész

Gobiakos | 2010.01.13. 21:23 | kategória: Kétperces mesék

William a balfékek tipikus esete. Ő az, aki a WC-n csak dolga végeztével veszi észre, hogy elfogyott a papír. No meg persze ő a „mama kicsi fia”. 37 évesen ugyan már külön lakásban él egy másik városban, de ettől még senki sem lesz Casanova; William pedig főleg nem. Női mellet is csak egyszer látott életében, mikor titokban belelapozott az egyik boltban egy Playboy magazinba.
Esős szerda volt, mikor William buszra szállt, hogy elutazzon meglátogatni az édesanyját. A 70 km nem is olyan sok, és heti egyszer – ha törik, ha szakad – látni kell a mamát.
A buszon ülve Will olvasgatással szokta elütni az időt, most sem tett másképp. A képregények voltak hősünk mindene. A Fantasztikus Négyes valamiért nagyon nagy favorit volt nála, de sosem tudta megmagyarázni, hogy miért. (Persze mindenki más tudta, hogy a Láthatatlan lány csodásan megrajzolt domborulatai miatt.)
Mint minden egyes alkalommal – és ahogy anno az anyukája tanította – most is a sofőrhöz legközelebb eső ülést választotta magának, hogyha baj történne, akkor rögtön tudjon szólni. Nem utolsó sorban az óriási szélvédőn keresztül pedig mindent láthatott… volna, ha nem a színes füzeteket bújta volna folyton, mint valami boci szemű óvodás.
Teltek a percek, fogytak a kilométerek és William egyre feszültebben falta a történetet, minden képet alaposan megmustrált és kielemzett.
Egyszer csak óriási fékezésre lett figyelmes, felkapta a fejét és csak egy villanásnyit látott belőle, de tudta, hogy egy meteor csapódott a buszba…
Csak nagyon lassan nyitotta ki a szemeit. Körülnézett. Rettentően meglepődött, mikor ráeszmélt, hogy lebeg. Egyből a dicsőséges Superman-póz villant be neki, de később még nagyobb mosoly kúszott az arcára, mert tudatosult benne, hogy szuperképességek birtokosa lett. Lebeg, a szemüvege nélkül is tökéletesen lát, nem is beszélve a lándzsaként a mellkasába fúródott meteor darabról, ami először fel sem tűnt neki, mivel nem érzett fájdalmat. Mikor levonta a konzekvenciát, hogy a meteor tette vele azt, amit, rögtön a kötelességeire gondolt: megmenteni az emberiséget. Illetve első körben a busz-szerencsétlenségben megsérült utastársait. Nem teketóriázott sokat, a busz oldallemezéből csónakformát hajtogatott a puszta kezével, abba belepakolta a sebesülteket, felkapta, mint egy pincér a tálcát, fellibbent a levegőbe és a legközelebbi kórház felé vette az irányt. Repült, szárnyalt, hasította az eget.
Mikor odaért a kórházhoz, letette az alkalmi mentőhajót és nővérért kiáltott. A nővér – miután mindenkit elhelyeztek egy-egy ápoló mellé – visszasietett a hőshöz, aki dicsőségesen az ég felé fordította tekintetét, mint ahogyan azt a képregényekből megtanulta.
A nővér kérdezgette.
- Uram, jól van? Semmi baja? Uraaam! Jól van?! Uraaaam!!!!
A nő többször is megrázta William vállát, aki csak pár perc után tért magához.
- Uram, nem sérült meg? Minden rendben? Nagyon csúnyán beütötte a fejét, amikor hirtelen fékezett a busz. – világosította fel az egyik női utastársa.
William-ben egy világ dőlt össze. Egy pillanat alatt vették el tőle azt, ami ugyancsak egy pillanat alatt lett az övé. Végül könnyekkel küszködve válaszolt a nőnek:
- Igen, jól vagyok. Soha jobban…

Utolsó módosítás: 2010.01.13. 21:47

Hozzászólások

1 | powerhouse 2010.01.13. 21:36
Hát igen. Szerintem már mindenkivel volt olyan, hogy egy édes álomból hirtelen felébresztették, és akkor bizony nehéz visszazuhanni a valóságba. Pláne akkor, ha a főhős helyébe képzeljük magunkat. Mondjuk ez a téma sok helyen előfordul, de ennek ellenére szerintem kiváló lett ez az írás, szóval gratulálok! És így tovább, a Kétperces mesékben van fantázia és lehetőség is! :)

2 | MattMatthew 2010.01.13. 21:42
"világosította fel az női egyik utastársa"
helyett
"világosította fel az egyik női utastársa"

De jó történet, bár... rövidke, dehát ez nekije a céjja...

3 | neumark 2010.01.16. 22:44
Power el is mondta a lényeget. Kissé szomorkás történet ez, néha tényleg frankó lenne, még ha nem is szuperhősnek, de legalább a helyi faszagyereknek lenni, aztán ugye feleszmélünk és eszünkbe jut a sivár valóság. Hát ez van sajnos...
Úgy érzem, nagyon jó és fantáziadús kezdeményezés lesz ez a rövid történet sorozat. Kiváló érzés megállni és kikapcsolódni mellette egy pillanat erejéig a te felszolgálásoddal. Így tovább, Ákos!

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.