Gobiakos blogja

Hulk vs

Gobiakos | 2010.01.20. 21:37 | kategória: film

A kezdetek kezdete óta tartó töretlen szuperhős imádatom mind a mai napig nem hagyott alább. Ugyanolyan lendülettel gyűjtöm az apró kütyüket, figurákat, képregényeket (ha módomban áll) és a mozivászonra álmodott kalandokat DVD formájában. Sajnos akad egy-két olyan alkotás, amik a mozikig már külföldön sem jutnak el, és amelyek egyes darabjaihoz hazánkban csak „más úton” lehet hozzájutni a magyarországi forgalmazás szegényessége miatt. Ezek az úgynevezett képregény-rajzfilmek (Superman: Doomsday, Batman: Mask of the Phantasm, Ultimate Avengers, stb).
A 2008-as esztendő igen gazdagnak mondható mozis képregény-adaptációk szempontjából. Kezdte a sort április végén a Vasember, azt követte június derekán A Hihetetlen Hulk, majd augusztus elején robbant be A sötét lovag és végül ott volt még ugyanazon hónap végén a Hellboy 2 – Az arany hadsereg is. A 2009-es év sem maradhatott képregény-adaptáció nélkül, így rögtön év elején egy animációs film ütötte fel a fejét. Az egy lemezen két részre bontott, Hulk vs címre keresztelt animációs filmet bátran merem ajánlani a rajongók/érdeklődők/újítani vágyók figyelmébe.

A kiadvány 2009. január 27-én látta meg a napvilágot, az elődeihez hasonlóan rögtön DVD és BD kiadásban, sajnos Magyarországon egyik verzió sem került forgalomba.
A rendezői székbe Sam Liu (Superman/Batman: Public Enemies) ült, míg a két forgatókönyvért az igen sokat foglalkoztatott Craig Kyle és Christopher Yost voltak felelősek.


Az első kisfilmben a H-ügyosztály felbéreli Rozsomákot, hogy állítsa meg az amúgy sem épp higgadtságáról híres Hulk-ot, aki most még agresszívabb és destruktívabb, mint valaha. Egy az USA-Kanada határhoz közel eső település már áldozatául esett a Zöld Óriás tombolásának. Rozsomákra hárul a feladat, hogy ez ne ismétlődhessen meg máshol.
Az adamantium csontozatú, mogorva X-men elvállalja a felkérést, egy újabb „mókának” titulálja, de később világossá válik számára, hogy ez most nem egy délutáni séta lesz a parkban.
Miután megérkezik a célterületre és a háttér információkat is begyűjti, felölti a „munkaruháját” és elindul Hulk után. Hamarosan rá is lel… Bruce Banner-re, akit a kifaggatása alatt újra bekebelez a Hulk, és kezdetét veszi a harc kettejük között.
Látványos ütésváltások, leomló hegyoldalak, Hulk-tól a harci üvöltések, míg Rozsomáktól a karomvillantások igen gyakoriak a pár perces csata alatt. Ugyanis a küzdelem idő előtt véget ér, mikor megjelennek a színen az X-fegyver zsoldosai. A Vörös Omega, Halálcsapás, Kardfog és Deadpool alkotta csapat telepumpálja altatólövedékekkel a harcoló feleket és a bázisukra szállítják őket.
A történetről nem árulnék el többet, de annyit mondhatok, hogy a 36 perc minden egyes pillanata igen feszült, a rövid játékidő nem enged egy fikarcnyi üresjáratot sem.
Az összecsapások látványosak, a karakterek grafikailag szépen kidolgozottak, a párbeszédek kissé egyszerűek, de ez utóbbit Deadpool elfojthatatlan beszédkedve maradéktalanul pótolja. Az ő hangját prezentáló Nolan North nagyon ráérzett a karakter milyenségére, a neki írt szövegrészek után pedig garantáltan szem nem marad szárazon.
A stáblistát érdemes végignézni vagy egy röpke mozdulattal áttekerni, hiszen a végén egy kis meglepetés várja a nézőket.

”My name is Wolverine. I'm the best there is at what I do. But what I do... isn't very nice.”

A másik részben Thor kerül szembe Hulk-kal.
Amikor „Odin alvása” megkezdődik, azzal egy időben minden évben különböző lények rohanják meg Azgard-ot, annak meghódítása reményében. Trollok, sötét elfek, démonok és egyéb groteszk teremtmények alkotják a végeláthatatlan hadat, amellyel Odin hűséges alattvalói megküzdeni kényszerülnek.
A Hulk vs Thor cselekménye éppen egy ilyen „alvás” utolsó napján zajlik. Loki áthozza a Földről dr. Bruce Bannert, hogy – Hulk-ot előcsalván belőle – ő léphessen a Zöld Monstrum testébe, ő irányíthassa a Hulk-ot. Miután Amora varázserejének minden apró morzsáját felhasználva végbe megy a csere, Loki – Hulk testében – elindul, hogy látványos keretek között megalázza, legyőzze és megölje féltestvérét, Thor-t. Ám a varázs megtörik, Hulk kiszabadul Loki irányítása alól, gigantikus pusztításba kezd, és meg sem áll Odin palotájáig.
A 45 perces mini-film minden egyes momentuma hordoz magában valami nem e világit, valami sokkalta többet, és a néző végig tátott szájjal néz, és szinte falja a képsorokat. Azgard világa gyönyörűen lett ábrázolva: égbe nyúló épületek, melyeket hősök és istenek szobrai fognak közre. A kilométeres lépcső-tengerek, amik a különböző paloták szintjei között húzódnak, a monumentális kapuk és ajtók… Mind-mind isteni mértékkel számolható csak. Ebben a világban egy földi halandó, csak apró porszem lenne, de Hulk még itt is tekintélyt parancsolóan óriási, kellő erővel és dühvel rendelkezik ahhoz, hogy porig rombolja az egészet.
A film szemkápráztató lett és ezzel együtt fennkölt és drámai szinte minden egyes pillanata.
Egy csipetnyi humor is került a rajzfilmbe. Az Azgard-i harcosok a csata végeztével, a győzelmüket ünnepelvén ugratják egymást és az ellenük vonuló sereget kifigurázván nevetnek jóízűeket.
Az aláfestő zenék is roppant hősiesek, istenekhez méltóak lettek.

„The shining light of the Nine Worlds; Asgard is home to the gods.”


A Hulk vs egy nagyon szerethető dupla-mini lett, ami, ha Magyarországon is megjelent volna, már bizonyosan a DVD-im sorát gazdagítaná. Tőlem másodszori megtekintés után (is) 8/10-et kap.

Utolsó módosítás: 2010.02.08. 11:47

Sherlock Holmes

Gobiakos | 2010.01.10. 21:33 | kategória: film

Spoilermentes kritika!

Ki ne ismerné London első számú mesterdetektívjének nevét. És ha Sherlock, akkor egyértelmű velejáró Dr. Watson is.
A páros időtlen idők óta nyomoz bűntettek, gazemberek és egyéb turpisságok után. A Baker Street-en lakó nyomozó és hű társa kalandjait nem egy regényben és novellában izgulhatták már végig a rajongók. Töredelmesen megvallom, én úgy voltam velük ezeddig, mint a Star Trek című 2009-es filmmel: a ST sorozatot nem láttam (Sherlock esetében a könyveket), de az új film magával sodort, mint egy lavina. Nos, azt kell mondjam, hogy Sherlock Holmes jött, látott és csak két hajszállal csúszott csak le a maximális pontszámról.
2009. lett az év (Magyarországon 2010. január 7-e óta vetítik a mozik a filmet), mikor is Holmes és Dr. Watson új értelmezést nyert egy általam igen nagyra tartott rendező kezei között, aki nem más, mint Guy Ritchie. A 42 éves, angliai születésű rendező nevével fémjelzett produkciók többek között a Blöff, a Revolver és a Spíler.
Sherlock Holmes megformálója – sok előd után – ezúttal a mostanában igen közkedvelt Robert Downey Jr. lett, míg Dr. John Watson szerepét Jude Law tudhatja magáénak. A szereposztásra – úgy gondolom – egy szavunk sem lehet, hiszen a két fő karaktert játszó színész mellett olyan nevek tűnnek fel, mint Rachel McAdams vagy akár Mark Strong.
A film első pár percétől kezdve ott bujkált bennem egy csipetnyi Columbo utánérzés. A néző már a film legelején tudja, hogy ki a rosszfiú (Lord Blackwood) és hőseink őt próbálják meg minden áron megfékezni, mielőtt tervét véghezvihetné és azzal egész Angliát képletesen romba dönthetné. A különbség csak annyi, hogy Columbo mindig az adott epizód végén jött rá a dolgokra, míg Holmes-ék ez esetben nem.
A beszédes nevek nagyon találóak, legalább is Blackwood-nál és Sherlock-nál mindenképpen.

Vegyük sorra a színészeket! Downey Jr. brillírozik a detektív szerepében. Olyannyira megragadta a lényegét a figurának, hogy azt már tanítani kéne. Ugyan regények alapján viszonyítási alapom nincsen, de amit egyéb helyeken olvastam és hallottam a karakterről, nos az egy az egyben a vásznon felbukkanó Sherlock volt. Telitalálat! Az éles elméjű nyomozó mindenhez ért. Amihez nem az talán nem is létezik. :-) A kémia, a zene (gondolkodás közben mindig egy hegedű a társa) és a különböző művészetek, a fizika, a harcművészetek mind-mind Holmes karakterét gazdagítják. A filmben hál’ Istennek nem ment a nyomozás és a töprengés az akció és robbanás-tömkeleg rovására. Sőt, a kettőt még ötvözték is azáltal, hogy mielőtt Sherlock egy bizonyos mozdulatsort véghezvitt volna egy verekedés közben, azt végiggondolta és mindezt a néző megtekinthette lassítva, majd normál tempóban is. Tetszetősek voltak ezen jelenetek.
Ami kicsit hiányzott nekem az a sapka – nagyító – pipa hármas volt, amitől számomra Sherlock Sherlock. Bár a pipa ott volt, de… talán mindegy is.
Dr. Watson figurája is remek volt. Jude Law olyan performanszot nyújtott, hogy az ember tátott szájjal nézett a moziszékből.
Rachel McAdams figurája is kellemes volt, a korhű ruha pedig még egy pár fokkal feljebb tüzeli a férfi nézők vérének hőmérsékletét.
A fekete mágia mesterét, Blackwood-ot alakító Mark Strong nem produkált kiugróan nagyot, de ez talán nem is olyan eget verő probléma, hiszen a film főként a detektívre és a doktorra összpontosított.
A mozi nem mellőzi a humort sem, sőt: kis túlzással az egyik alappillérnek is nevezhetnénk ezt a filmes elemet. Sok apró és jól elhelyezett vicces megnyilvánulást lehet látni a két órás alkotásban. A képi megvalósítás nagyon jól sikerült: a XIX. századi London látképe valami csodálatos, de éppen ebből adódóan kissé gyomorforgató is. A sok furcsa mutatványos, a szakadt hajléktalanok minden utca sarkán, a ragyás képű dokkmunkások és az egymás hegyén-hátán tobzódó árusok mind-mind a korabeli viszonyokat tükrözik, teszem hozzá nagyon hitelesen.
Mindehhez társult a Hans Zimmer által komponált mesteri filmzene, ami ugyancsak nagy elismerést érdemel.

A folytatás természetesen a mozik pénztárainál való szereplés függvénye, de az írók nem bízták a dolgot a véletlenre. Behozták a képbe Holmes egyik legnevesebb nemezisét, James Moriarty professzort, aki az esetleges második felvonás központi figurája lehet majd. Egyébiránt számomra olyan érzést váltott ki ő szerepeltetése, mint anno a Batman: Begins-ben a záró jelenet, ahol James Gordon egy Joker kártyalapot nyújt át Batman-nek. Érdekes. :-)

Nagyon kellemes két órát töltöttem el a moziszékemben, a mozijegy pedig maradéktalanul megérte az árát. Várjuk a folytatást!

Sherlock Holmes újraértelmezése tőlem egy nagyon erős 8/10-et érdemel.

Utolsó módosítás: 2010.05.19. 20:29

Superman|Batman: Közellenségek

Gobiakos | 2009.09.29. 21:17 | kategória: film

Spoilermentes kritika!

Újabb animációs film készült a DC Universe - Animated Original Movie gondozásában. A Superman: Ítéletnap, Igazság Ligája: Az új küldetés, Batman: Gotham lovagja, Wonder Woman, Green Lantern: Első repülés(?) után most a DC kiadó a két legközkedveltebb gyöngyszemét egyszerre állítja reflektorfénybe. A Batman – Superman párosnak most még több ellenséggel kell megküzdenie, mint eddig valaha. A Superman|Batman: Közellenségek címre keresztelt animációs film Jeph Loeb, Ed McGuiness és Dexter Vines azonos című, 6 részes történetét dolgozza fel, ami 2003-ban jelent meg a Superman/Batman képregénysorozatban.

De most lássuk a sztorit nagy vonalakban:
Amerika új elnöke Lex Luthor. Már itt fura lehet sokaknak: egy „főgonosz” hogyan kerülhet be első embernek az Ovális Irodába? A válasz: PÉNZ! Megválasztása után azon nyomban folytatja (ezúttal már pozícióját kihasználva) régre visszanyúló terve megvalósítását, nevezetesen Superman kiiktatását. Mindezt úgy, hogy maga köré gyűjti a „megvezethető” szuperhősöket (Captain Atom, Power Girl, Black Lightning, Major Force, Starfire és Katana), Supermant pedig közellenségnek állítja be Metallo állítólagos megölésével. Batman persze azonnal régi barátja segítségére siet, így már ketten állnak abban a bizonyos célkeresztben. Mindemellett a történet része, hogy a Föld felé egy kisebb ország-méretű kriptonit száguld a világűrön át; ezzel is számolnia kell a két köpenyesnek.

A történet során több tucat – az 1 milliárd dolláros fejpénzre hajtó és/vagy Luthor által irányított – hős és gonosz teszi tiszteletét. És ebben a pillanatban el is érkeztünk a rajzfilm egyik gyenge pontjához. A töménytelen számú karakter közül csak kevés kap többet fél percnél. Bane például kerek 10 másodpercet tölt el a vásznon, bár előtte Grodd, az agykontrollal mesterkedő gorilla sem szerepel sokkal többet. Akikre az előző rajzfilmekben lehetet akár egy egész történetet építeni, most két pofontól padlót fognak vagy nemes egyszerűséggel elslisszolnak a színről. Ugyan annyira nem vészes, mint amennyire annak hangzik, de azért kissé zavaró.
Hőseink kapnak hideget és meleget egyaránt a szó szoros értelmében: az általam csak „fagyos szenteknek” becézett részleget ezúttal Killer Frost és Mr. Freeze illetve Icicle és Captain Cold testesíti meg. Rajtuk kívül még feltűnik a sztori folyamán Black Manta, Black Spider, Brimstone, Catman, Cheetah, Copperhead, Deadshot, Despero, Giganta, King Shark, Lady Shiva, Mongul, Nightshade, Solomon Grundy, Captain Marvel (aka Shazam) és Hawkman is.
A másik dolog, amit negatívumként kell, hogy megemlítsek az a rajzfilm hossza. Amennyire grandiózus a történet és a szereplőgárda, annyira rövid a játékidő. Mindösszesen 1 óra 7 perc az egész bevezetőstül, stáblistástul, mindenestül. Úgy vélem, ha már egyszer ennyi karaktert összehoznak egyetlen történetben, akkor igazán hosszabbra engedhették volna a játékidőt.

No de lépjünk túl ezeken – persze csak ha tudunk – és nézzük meg, hogy miért is érdemes megtekinteni a Superman|Batman: Közellenségek-et.
Először is a történet nagyon jól ki van gondolva. Luthor, mint az USA elnöke… Zseniális gondolat! A maguk igazáért küzdő hősök is ugyanennyire tetszetősek számomra. Superman és Batman csak nagyon ritkán kerül – akár filmben, rajzfilmben vagy a képregények hasábjain – ennyire kiszolgáltatott helyzetbe. Az imitt-amott kurtára szabott harcok igen látványosak, épp úgy, ahogy a történet egésze. A felvonultatott gonoszok és Luthor oldalán harcoló hősök is igen impozánsak. A történet pörgős, egyik küzdelemből a másikba csap át, egy percre sem hagyja hátradőlni a nézőt. A végéhez közeledvén a magát kriptonittal telepumpáló Luthor látványa pedig közel leírhatatlan.
A film Jeph Loeb - Ed McGuiness - Dexter Vines hármas által megkreált képregényt ugyanolyan vonalvezetéssel és tónusokkal készítették el a rajzfilmre, ezáltal olyan, mintha épp a hat füzet valamelyikét lapozgatnánk.
Az animációs film háttérmunkálatait sem taknyos gyerekekre bízták: olyan embereket szerződtettek le a projekt kivitelezéséhez, akik igazán értenek ahhoz, amit csinálnak. A produceri székbe Bruce Timm (Batman - A rajzfilmsorozat, Batman: A rém álarca) ült be, a forgatókönyvet Stan Berkowitz (Igazság Ligája: Az új küldetés, Batman beyond) írta, a filmet pedig Sam Liu (The Batman, Hulk vs.) rendezte.
A szinkronmunkákat ezúttal is a jól megszokott színészek hozták össze. Mindhárom fő(bb) karakterhez a rajzfilmes világban már jól bejáratott szinkronszínészt kérték fel. Tehát Supermant Tim Daly szólaltatja meg, Batman morgós torokhangját ezúttal is a már időtlen idők óta „Batmankedő” Kevin Conroy adja, Lex Luthor pedig Clancy Brown hangján szólal meg.

Manapság már szinte evidencia, hogy ha valami sikeres a vásznon, akkor azt „semmi sem menti meg” a játékboltok polcaitól. Ez történt a jelen esetben taglalt rajzfilmünkkel is. A játékfigurák és az aprócska díszszobrok tömkelege került ki a piacra, hogy a majdan megvásárolt DVD lemez mellett maradandó emléket állítson a produkciónak a rajongók szobájában.


A Superman|Batman: Közellenségek minden apró hibája ellenére egy igen jól sikerült rajfilm lett, ami méltán érdemli meg tőlem a 9/10-es értékelést.

Utolsó módosítás: 2010.02.08. 11:48

Az Ocean-trilógia

Gobiakos | 2009.08.31. 21:25 | kategória: film

Spoilermentes kritika!

Daniel Ocean. A szélhámos. A csaló. A briliáns elme, ha pénzszerzésről van szó… persze a maga módján. Míg mások dolgozni járnak, hogy meglegyen a napi betevőjük, addig Danny Ocean nagy volumenű terveken agyal és valósítja meg azokat, nem kis összeget zsebre téve ezzel.
Első ízben Frank Sinatra öltötte magára Danny szerepét 1960-ban A dicső tizenegy című filmben. Ez szolgált alapul Steven Soderbergh 2001-es Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi című alkotásának, minek története közel megegyezik az 1960-as filmével.
Sinatra után ezúttal George Clooney-t érte a megtiszteltetés, hogy a mestertolvajok egyik legnevesebb alakját vászonra vihesse. Amennyire kritikán aluli és nevetséges volt a Batman/Bruce Wayne alakítása a Batman & Robin című „szuperprodukcióban”, az Ocean-filmekben annyira sziporkázó és ragyogó performanszt nyújt a Vészhelyzet sorozat ex Ross dokija.
De ami ennél is nagyobb durranás a trilógiával kapcsolatban, az talán az, hogy mennyi hollywood-i sztárt vonultat fel. Kezdve a sort a Blöff és a Harcosok klubja sztárjával, Brad Pittel. De rajtuk kívül még ott van (a teljesség igénye nélküli felsorolásban) Matt Damon, Julia Roberts, Casey Affleck, Bernie Mac, Don Cheadle (a leendő War Machine a Vasember 2-ből!) és végül, de nem utolsó sorban Andy Garcia Terry Benedict, a híres kaszinótulajdonos szerepében, akit Danny Ocean és csapata szemelt ki magának; illetve csak a pénzét.
A 2001-es alkotás minden kritikust meggyőzött arról, hogy a film igenis megérdemli a grandiózus jelzőket, amiket „ráaggattak”. A mozik pénztárainál is igen jól szerepelt a film. A 85.000.000 $-os költségvetéshez képest több mint 450.000.000 $-os összbevételt produkált az első Ocean-film. Ez a bevétel az az évi filmek között az 5. legsikeresebb alkotássá tette.
A zenék piszok módon el lettek találva, úgy simulnak a film hangulatához, mint kisgyermek az édesanyja szoknyájához. Isten áldja David Holmes keze nyomát!
Az alkotás mind sztorijában, mind szereplőgárdájában igen erős, és még ezt fokozza a monológok és párbeszédek sokszínűsége és humorfaktora.

„Shane, nálad három pár van. Nem lehet három párod. Öt lapos játékban nincs hat lap…”

A film több díjat és jelölést is bezsebelt 2001-ben, így nem is fért kétséges a folytatáshoz, a kérdés csupán annyi volt: Mikor jön az új Ocean mozi?

A válasz: 2004. Az Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét megőrizte elődje jól bevált trükkjeit és fogásait, a recepten épp csak egy hangyányit változtatva, de mégis egy teljesen új, friss, üde, és szerethető filmet kaptunk. Az alcím igen beszédes: Eggyel nő a tét. Ugyanis a jól összeszokott csapat nyomában ezúttal egy gyönyörű nyomozónő lohol, akit Catherine Zeta-Jones alakít.
Az alapkoncepció pedig: Terry Benedict visszaköveteli a pénzét, méghozzá kamatostul. Ezért a csapat újabb tervet dolgoz ki, hogy ne kelljen szembesülniük Terry haragjával.
A pörgés, a csavarok, a fergetegesen jó zenék és a humor ugyanúgy alapelemként szerepelnek Steven Soderbergh második Ocean-filmjében, mint annak előtte 3 évvel.
Las Vegas után most Európa a kiszemelt áldozat, itt hajtanak végre három betörést, csakhogy újfent bebizonyítsák: ők a legjobbak!
A pénz visszaszerzése egyben egy rivalizálással is összefonódik, az ellenfél pedig a francia François Toulour, akit Vincent Cassel alakít.
A 2004-es év film-felhozatal szempontjából erősebbnek bizonyult, mint 2001, hiszen a második Ocean-kaland bevétele összességében már csak a 10. helyre volt elég, bár ez sem lebecsülendő: a 110.000.000 $-os költségek után majdnem 363.000.000 $-on zárt a film világszerte.

A 3 éves tendencia megmaradt az egymást követő két Ocean-film között. 2001 – 2004 illetve 2004 – 2007.
Ugyanis 2007-ben napvilágot látott az Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik, a sorozat eddigi záró darabja.
Európa és a műkincsrablás után Danny Ocean és kompániája visszatér Las Vegasba, hogy revansot vegyenek Willie Bank-en (Al Pacino), a könyörtelen és törekvő kaszinótulajdonoson, mikor az szívrohamba kergeti egyik barátjukat, Reuben Tishkoff-ot.
Reuben nagyon nehezen viseli el, hogy átverték és megszégyenítették, de a céltudatosság és az élni akarása mindennél erősebb.

„Reuben: Régen voltam valaki ebben a városban. Ha besétáltam egy zsúfolt étterembe, csak csettintettem és egy szempillantás alatt volt asztalom.
Danny: Jaj Reuben… Ha az utóéleted miatt aggódsz, hát nevezzünk el rólad egy utcát, egy szép sétányt...
Reuben: Majd megbeszéljük, ha meghaltam.”

A fiúk mindent megtesznek, hogy visszavágjanak, mégpedig Willie Bank nagy napján, a róla elnevezett kaszinó megnyitóján. Azonban itt a pénz nem minden: Danny-ék főként Bank dicsőségét és hírnevét szeretnék a sárba taposni, persze a tőlük megszokott sikkes stílusban. Oda szúrnak, ahol Bank-nek a legjobban fáj: a szállodáiért kapott Öt gyémánt-díjakhoz. Danny és a csapat terve igen veszélyes, de ők a lehetetlen szót nem ismervén belevágnak a sűrűjébe és beindul a gépezet, ami Willie Bank-et és kaszinóját egy életre padlóra küldi.
A film ezúttal sem spórol egy cseppet sem. A szereplők, a furmányos terv, a humor és a fantasztikus zenék talán még az előző két film színvonalát is kenterbe verik.
A piszkos anyagiak ezúttal sem alakultak rosszul: a 85.000.000 $-os összköltségvetéshez képest a film közel 312.000.000 $-t termelt ki világszinten.

Szívből remélem, hogy ezek a számok elegendőek lesznek a folytatás elkészítéséhez, és Clooney-ék is úgy gondolják, hogy van még potenciál ebben a szériában.
Ez a három film azért is nőtte ki magát – a Blöff mellett – a legnagyobb kedvenceim közé, hiszen sokadszorra megtekintve is ugyanolyan élményt nyújtanak, a fordulatok és az egész miliő újra és újra magával ragad; imádom!

Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi – 9/10
Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét – 9/10
Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik – 10/10

Utolsó módosítás: 2010.02.08. 11:48

Transformers: A bukottak bosszúja

Gobiakos | 2009.06.25. 01:17 | kategória: film

Spoilermentes kritika!

Este fél nyolc, megcsörren a telefon. Haverom hív, hogy előttünk van kocsival, indulunk a moziba. Odaértünk, átvettük a jegyeinket, a teremben pedig szinte küzdeni kellett a saját helyeinkért, mert annyian voltak. Lepergett a szokásos trailer-rengeteg, és végül elindult a film.

Az első 20-25 percben fogtam a fejem, nézegettem erősen körbe a teremben, és a mozijegyemet stíröltem, hogy vajon tényleg a jó filmre ültem-e be…
Mondom EZ MEG MI??? Talán a katasztrofális még nem is lenne helytálló jelző rá, komolyan! De ha már egy robotos filmről lévén szó, akkor a legtalálóbb jelző a hulladék.
A sztori felvezetése valami botrányosan bugyuta, a végletekig egyszerű és nyálas illetve vicces(nek szánt) lett. Haverom jókat mosolygott mellettem a székben, de engem a sírás kerülgetett… Ugye vannak nekünk óriás robotjaink meg egy béna gyerek feat. bomba bula párosításunk az előző filmből. Na most ezt megspékelték még több robottal, a béna gyerek folyton poénkodó szüleivel (bár ők ugye az első filmben is szerepeltek) és plusz egy hülye gyerekkel. Én már esküszöm, nem tudtam hova nézni, annyira rosszul éreztem magam a mozi-fotelemben. Bosszankodtam a gagyibbnál gagyibb poénokon, forrt az agyvizem a 7 éves óvodás szintjén megírt forgatókönyvtől és teljesen padlót fogtam a többi mozinéző érthetetlen jókedvén. Bay bácsi – kérem szépen – elkészítette a 2007-es első TF film pelenkába bújtatott, lebutított, és kigúnyolt folytatását, bár mellette szóljon, hogy most legalább láttunk is valamit az akciókból…
Az ilyen-olyan filmekből elcsent dolgok felett most hunyjunk szemet, annyira nem volt veszélyes. Ami viszont annál inkább, az a következő:
Az már ugye az első filmnél sem volt titok, hogy a fiatalabb generációkat célozták meg célkorosztályként, de itt a szint jó, ha megütötte a 10-12 évet. Értem én, hogy a filmet sok emberrel (inkább gyerekkel) kell megnézetni, hogy a horribilis elkészítési költségeit (300 millió dollár!) visszahozza, plusz a film alapján készült Hasbro-s motyót is el kell passzolni, de ez már szinte egy szentség meggyalázásához állt közel. Nyilván a képregényeket is 10-12-14 évesek olvasták anno, de itt az anno szócskán van a hangsúly, hisz azóta azok a gyerekek 20-22-24 évesek lettek, és annál sokkal több kellett volna az ő elkápráztatásukhoz, mint pár szépen megkreált robot és a robbanás-orgiák… Mert Bay – úgy érzem – kissé túlzásba esett ezzel kapcsolatban is. Szinte láttam lelki szemeimmel, amint üvölt a pirotechnikusokkal, hogy: „Még robbants! Mééég!! Lángokat és robbanást akarooook!!!” Persze kell ez: lángoljon még a szomszéd teremben is a vászon, meg robbanjon fel a gépteremben a vetítőgép is, de azért mindennek van határa.
Kevés dolog volt, amit pozitívan tudtam értékelni ebben az „alkotásban”, de a katonai vonal beleszövése igen tetszetős volt, és a régi autobotok (Optimusz Fővezér, Űrdongó, Acélfej és Racsni) illetve álcák (Megatron és Üstökös)… na ők ott voltak eléggé. Az új robotok közül is elég nyálcsorgatósra sikerült egyik-másik. Így például: Jetfire (Röptűz), Sideswipe (Csatár) és Devastator (Pusztító). Akikkel viszont egy percig sem tudtam kibékülni, azok az Ikrek voltak. Javarészt ők vitték el a filmet abba az irányba, amibe… Sajnálatos dolog.

Nem is írok többet a filmről, mert csak magamat hergelem minden egyes leírt mondat után. Legyen annyi elég, hogy nálam a Transformers: A bukottak bosszúja még nagy jóindulattal is csak 3/10-et érdemel. Szégyen!

Utolsó módosítás: 2010.02.08. 11:48

X-Men kezdetek: Farkas

Gobiakos | 2009.05.03. 14:51 | kategória: film

Spoilermentes kritika!

2000. november 2-a óta nem térek magamhoz: Ki a fene az a Farkas? Ez a nap volt az, mikor a hazai mozikba villámcsapás-szerűen robbantak be az X-Men csapatnévre keresztelt mutánsok. Ebben a csapatban kapott helyet Wolverine is, akit a magyar mozi kedvelő (és egyben a képregényeket mellőző) közönség Farkasként ismert meg. Emlékszem, mennyien (köztük én is) húzták a szájukat anno emiatt. De ott volt még Farkas mellett Ciklon is, aki mint tudjuk a képregényekben Vihar (Storm) néven ismeretes. Ami viszont tény, hogy az első X-Men mozival kezdődött a képregényfilmek reneszánsza.
A film alapját képező képregények (értelemszerűen) még régebbre nyúlnak vissza. Wolverine, azaz Rozsomák karaktere először 1974 októberében jelent meg egy Hihetetlen Hulk kiadvány lapjain. Azóta - mivel igen nagy potenciált láttak a figurában – Rozsomák egyaránt az X-Men és a Bosszú angyalai csapatok tagja is lett, illetve több önálló kalandja is a képregények hasábjaira kerültek már. Mióta Magyarországon olvashatóak a Marvel által kiadott füzetek, Wolverine a kezdetek kezdete óta Rozsomák.
De nézzük meg kicsit, hogy mi is a különbség a rozsomák és a farkas között?
Sokan vélik úgy - mivel nem ismerik -, hogy a rozsomák egy kis prémes állatka, amiben semmi extra nincs. Ellenben egy farkas, ami erős és mindenki fél tőle, hmm. Az már valami!
Erős a gyanúm, hogy a Marvel-féle Wolverine pontosan emiatt lett kis hazánkban Farkas. De nagy a különbség a kettő között, hogy:

- A farkas nagy termetű kutyaféle, míg a rozsomák menyétféle, viszont azok között a legnagyobb.
- A farkasok falkában vadásznak, a rozsomák egyedül.
- A farkasok és a rozsomákok ősellenségek.

De ne is fecséreljünk el több időt a cím elemzésével, inkább nézzük meg, hogy hogyan is állt össze a 2009-es év X-Men filmje.
Az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a fő szál Rozsomák és Kardfog körül fog szövődni, de november végén a rajongók szinte kiugrottak a bőrükből, mikor kiderült,hogy a filmben helyet kap Gambit is. Aztán jött a többi karakter, a trailerekből egyre több X-Men-t lehetett beazonosítani. Ilyenek voltak például: Deadpool (Wade), Kestrel (John Wraith), Haspók, az ifjú Küklopsz, Bolt, Emma Frost és Silverfox. Bár így utólag azt kell mondjam, a legtöbbjük nagy csalódás lett, ki emiatt, ki amiatt.

Gambit figurája az X-Men világban legalább annyira erős és az olvasók által hőn szeretett, mint Rozsomák vagy Deadpool. A kártya- és botzsonglőr telekinetikust megformáló Taylor Kitsch alakításában a figura csillagos ötöst érdemel. Bár a neki jutott 10-15 perc igen rövidke, de ezalatt is sikerült úgy hozni a karakterét, hogy szinte már saját mozifilmért kiált.
Deadpool Wade-ként körülbelül ugyanannyi időt kapott a vásznon, mint Gambit, de talán nem túlzás azt mondani, hogy ezalatt a rövid idő alatt még Jackmant is lejátszotta a színről; nagyon jól alakított a fiatal színész a karakterét, és visszaadta a későbbi folyton viccelődő bérgyilkos humorát és teljes valóját, Deadpool-ként viszont valami borzalom volt. Úgy vélem, el kell ismernie mindenkinek, hogy ez a Deadpool nem az a Deadpool.
A teleportáló mutáns, Kestrel megformálására úgy vélem találhattak volna jobb színészt is (vagy mondjuk egy színészt!), mint Will.i.am, de annyit ez a mutáns sem szerepelt, hogy a Black Eyed Peas-es rapper igazán el tudja rontani.
Haspók karaktere nekem nagyon tetszett a filmben, igen jó lett (volna), de ő sem kapott túl sok játékidőt, mivel a két főszereplő „gigantikus küzdelmére és megmérettetéseire” kellett a film 107 percének 99%-át áldozni. Bár ne tették volna…
Küklopsz is bekerült a filmes kalapba, és engem a vásznon összesen eltöltött 7-8 perce meggyőzött arról, hogy a közeljövőben készülő X-Men: First class munkacímű filmbe beférjen. A mutáns adottságát még felfogni képtelen fiú karaktere - azt kell mondjam – jól sikerült.
Bolt, az elektromosságot irányítani képes mutáns a film egyik (he nem a) leggyengébb pontja. A kis hobbitból átavanzsálódott mutáns nem is értem hogyan kerülhetett bele ebbe a filmbe.
A gyémántbőrbe bújtatott Emma Frost is klasszul meg lett kreálva, de mint előbb említett társai – ő is csak perceket kapott az összjátékidőből.
Agent Zero pedig szinte már említésre sem méltó, mivel azon kívül, hogy Stryker ezredes hátsóját lelkesen nyalja és svájci óra pontossággal lő, nem történik vele (sem) semmi extra; felejthető karakter/alakítás.

Mindezek után azt kell mondjam, hogy talán még ők jártak jól ebben a moziban, mivel az ő karaktereiket nem cseszték el annyira, konkrétan nem volt rá idő! Annyi mutánst szerettek volna egybesűríteni ebben a filmben, amennyit már nem bírt el. Szomorú.
A Rozsomákot alakító Hugh Jackman ismét villantott, szinte már eggyé vált a szőrös képű, mogorva arcú, karmos mutánssal. Az első három X-Men film után nem jelentett különösebb problémát a színésznek a karakter precíz megformálása, bár meglátásom szerint anno jobban sikerült megragadni a figurát a színésznek.
Kardfog karakterét is telibe találták: a totális rosszindulat, a szemrebbenés nélküli gyilkosságok sora, és az arcán végig ott feszítő kaján vigyor igazán erős karakterré tette. Az őt alakító Liev Schreiber remek választásnak bizonyult.

A CGI egy-két helyen olyan szinten botrányos volt, hogy az unokaöcsém is rajzolt volna olyat paintben, de egy ügyesebb kezű Photoshop-grafikus biztosan kenterbe verte volna ezt a munkát. A forgatókönyv a másik dolog, amiről nem szívesen beszélek, mert egy hulladék lett. A scripttel kapcsolatos kezdeti terveket a Fox már a legelején megvétózta, és így a végeredmény egy családi szirupos, de mindemellett akció dús mozi lett. A sztori egy percre sem laposodik el, végig pörög, nem lehet úgy a popcornos doboz után nyúlni, hogy közben ne a vásznat lesse az ember, de mégsem éreztem benne azt az energiát, amire számítottam, hogy majd beleprésel a székbe, mint például anno a Batman: Begins vagy a Sötét lovag esetében.
A zenék nagyon tetszetősre sikeredtek, ezért Harry Gregson-Williams-nek jár egy óriási respekt. Ahol pörgős muzsika kellett, oda azt pakolt, ahol érzelmesebb részek váltották az akció fergeteget, oda pedig gyönyörű témákat varázsolt.
Gavin Hood-ot nem bántanám, mert úgy érzem ő mindent megtett azért, hogy egy ütős mozit hozzon össze, de valahogy mégsem jött a csoda.

Az összképet tekintve ugyan nem egy dzs-kategóriás film, de az első három X-Men mozihoz képest egy elkapkodott, rendezetlen, besűrített katyvasz.

Nálam az X-Men kezdetek: Farkas 5/10-et ér.

Utolsó módosítás: 2010.02.08. 11:48

He7edik

Gobiakos | 2008.10.20. 02:34 | kategória: film

Spoilermentes kritika!

Manapság rettentően sok bugyuta thriller készül és kerül a mozikba. Hollywood ontja ránk végeláthatatlan folyamként az újabb és újabb „alkotásokat”, de nekünk tapasztalt és ügyes gyöngyhalászokként meg kell lelnünk ezek között az igazgyöngyöket. Én úgy vélem, hogy én újra találtam egyet. Bár ez a gyöngy már régóta ott van a tenger mélyén, csak eddig én nem vettem észre. Eddig!
A napokban tekintettem meg a He7edik című filmet, és nagyon magával ragadott.
A David Fincher rendező által jegyzett film 1995-ben készült. A szereplőgárdát tekintve nagyon nívós stáb állt össze. A főbb szerepekben Morgan Freeman, Brad Pitt, Kevin Spacey és Gwyneth Paltrow láthatóak.

A film alaptörténete nem túl bonyolult, de mégis érdekes lehet:
New York városában egy őrült sorozatgyilkos után nyomoz a rendőrség. A férfi a Bibliában megírt hét halálos bűn (kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, restség és harag) lajstromát követve szedi áldozatait, míg üldözői, a nyugdíjba készülő, higgadt és bölcs, William Somerset (Morgan Freeman) nyomozó és a türelmetlen, lobbanékony újonc utódja, David Mills (Brad Pitt) megpróbálják megakadályozni finoman fogalmazva is beteg terve végrehajtásában.
Brad Pitt még igen fiatal volt ’95-ben, talán ezért is találták megfelelőnek a hirtelenharagú, önfejű és cselekvési vágytól fűtött ifjú rendőrnyomozó szerepére.
Morgan Freeman – mint azaddig sok filmjében – profin hozta figuráját. A megfontolt, munkáját épp otthagyni készülő rendőr karakterét csont nélkül adta vissza a nagyérdeműnek.
Kevin Spacey figurája pedig – talán nincs is rá jobb szó – egyszerűen hátborzongató! John Doe figurája a csendes őrült egyetemes példája. Amúgy a sorozatgyilkos figurájához a névválasztás is igazán frappáns: John Doe. Az amerikai kultúrában a John Doe személynév egy átlagos, név nélküli emberre vonatkozik, akit éppen az átlagosságra példaként szoktak felhozni, vagy ismeretlen személyek azonosítására használják. Ezt a személyéből fakadóan hittel talán túlontúl is átitatott karaktert talán csak Sir Anthony Hopkins Dr. Hannibal Lecter-e tudta eddig a thriller világában felülmúlni. Hihetetlenül jól kitalált gonosz, hihetetlenül jó alakítás. És ahogy a film bemutatja őt, miközben ténylegesen nem is mutatja, hát az valami fenomenális. Ugyan a film felénél már találkozunk vele, de akkor még nem is sejtjük, hogy valójában ő az. Nagyon jó megoldásnak találtam.
Howard Shore zenéi nagyon jól passzolnak a filmhez. Engem személy szerint a film elején szereplő stáblista alatt hallható zene, illetve furcsa hangok egyvelege ragadott meg először. Nagyon jó lett a kompozíció, minden jelenetnél az éppen odaillő zene illetve hang effektek lettek társítva az adott részhez.
Az eső motívum a film egésze alatt domináns, nagyon jellegzetes, mondhatni már-már zavaró egyes részeknél. Az egy hetet felölelő történet alatt majdnem végig mossa New York utcáit, házait, lakóit. A „mintha dézsából öntenék” jellegű eső és a rendőri munka látszólagos sikertelensége nagyon komor alaphangulatot ad a filmnek. Szerintem nagyon el lett találva.
A „nem mutatom, de sejtetem” megoldások is tetszettek; ez főként a film végén volt érezhető, mikor a pusztában voltak, és megérkezett a csomagfutár.
A párbeszédek, monológok is igen jók lettek. A két személyes kedvencem a Mills - Doe párbeszéd a rendőrautóban a film vége felé, illetve a John Doe által előadott monológ Mills-nek, miszerint: „Megirigyeltem, hogy normális életet él. Úgy látszik az én bűnöm az irigység.”

A film a bemutatását követő évben sok díjat és jelölést zsebelt be, a filmkritikusok tetszését is nagymértékben elnyerte:

MTV Movie Awards (1996) - Legjobb film
MTV Movie Awards (1996) - Legjobb gonosz: Kevin Spacey
MTV Movie Awards (1996) - Legjobb férfi alakítás: Brad Pitt
BAFTA-díj (1996) - Legjobb eredeti forgatókönyv jelölés: Andrew Kevin Walker
Oscar-díj (1996) - Legjobb vágás jelölés: Richard Francis-Bruce

Összességében – nem túlzás, ha azt mondom – egy remekművet kaptunk a kezünkhöz. David Fincher alkotása (amit most már én is elismerek) mérföldkő lett a thriller filmek világában. A főszereplők (Pitt, Freeman és Spacey) pedig valódi MESTERHÁRMAST alkotnak!
Köszönettel tartozom Creativ3Form-nak, aki megadta az utolsó lökést számomra a film felé. Zárásképpen pedig John Doe-tól szeretnék idézni:

"Nevetségesen beteg bábok vagyunk, és milyen kis színpadon táncolunk. Milyen mulatságos, csak tánc és baszás, senkit nem érdekel, hogy semmik vagyunk. Nem azok vagyunk, amiknek Isten szánt minket."

He7edik/Se7en - 10/10

Utolsó módosítás: 2010.02.08. 11:48

A sötét lovag

Gobiakos | 2008.08.08. 08:31 | kategória: film

SPOILERES KRITIKA – MEGTEKINTÉSE CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE!!!

2008. Nyár. Augusztus 6. Sokaknak ez a nap annyit jelentett, hogy: „Hmm, Bettina névnap van, felköszöntöm az asszonyt!” vagy „Megint menni kell melózni…”
Nekem (és még nagyon sok más Batman-fanatikusnak) azonban nem ezt jelentette, hanem azt, hogy éjfélkor az Alba Plaza Cinema City-ében, a 2-es számú moziteremben bemutatják a Sötét lovag című filmet!

Miután kijöttem a moziteremből perceken keresztül egy hang nem jött ki a torkomon; egyszerűen nem voltam képes beszélni, annyira magával ragadott a film, átment rajtam, mint egy úthenger! Aztán, mikor próbáltam megtalálni a legmegfelelőbb jelzőt a filmre, ugyancsak néma csend honolt körülöttem… Zseniális? Nagyszerű? Orbitális? Nem tudtam mit mondani rá. Aztán ma megtaláltam magamban azt a szót rá, amit kerestem: Ez a film kérem PROFI!
A forgatókönyv profi (Chris és Jonathan Nolan), a rendezés profi (Chris Nolan), a történet profi (Chris Nolan és David S. Goyer), a színészek játéka profi! Nem hiszem, hogy más szó jobban illene ide. Három év várakozás után (Batman: Begins – 2005.) újból kaptam egy PROFI filmet!

Nos most akkor lássunk hozzá:
Joker
Heath Ledger egy olyan Joker figurát adott nekünk, amit igazán meg kell becsülnünk, hisz’ egy olyan „bohócot” személyesített meg, amit a többségünk szerintem csak a Gyilkos tréfa vagy az Arkham Elmegyógyintézet című képregények lapjain láthatott eddig. A bohóc mivoltának megfelelően vicces, mégis az estek többségében hátborzongatóan félelmetes és őrült. Utóbbira talán a legjobb példa a „ceruza-eltüntetős” jelenet, aminél az agyam szó szerint ledobta a láncot!
Tudja, hogy mikor mit kell lépnie és szerintem nem olyan, mint amilyennek a film egy jelenetében vallja magát: „Egy autókat hajkurászó kutya, akinek fogalma sincs arról, hogy mit tegyen, ha egyszer elkapja.” Nem. Ő átlát mindenen és mindenkin. Batman is egy nyitott könyv számára. Ez leírhatatlanul… leírhatatlan benne.
Jokerrel kapcsolatban végezetül úgy vélem, hogy a poszthumusz-oscar jelölés igazán helytálló dolog lenne Ledger alakításához!

Batman – Bruce Wayne
Batman szintet lépett! A begins-hez és önmagához képest egyaránt. Ez a Denevérember már nem az, aki szülei halálát megbosszulandó fekete ruhát ölt magára és a rossz megszállott üldözőjévé avanzsálódik át. Nem! Ez egy olyan Denevérember, aki ha a város érdekei úgy kívánják, lehúzná a maszkját, vagy épp magára vállal olyan tetteket, amik miatt ő lesz a Gotham első számú közellensége. És ez hatalmas előrelépés a figura szempontjából. Nekem mondjuk kicsit rosszul esett, hogy Bruce Wayne kissé háttérbe szorult, DE amikor őt láttuk, akkor egy megtört, meggyötört, saját magával küzdő Bruce Wayne-t láttunk és ez nagyon tetszett!
„- Batman has no limits!
- But you do, sir.”

Harvey Dent/ Two-Face
Aaron Eckhart egy igazán jó választás volt a „fehér lovag” szerepére. Nagyon jól visszaadta annak a gondterhelt és korántsem kis felelősséggel járó államügyésznek a szerepét, aki mindemellett igazán szeret valakit, akiről igazán nem tud sokat, de bízik abban, hogy Rachel Dawes viszont szereti őt.
Számomra a karakterrel kapcsolatban egyetlen dolog van, ami nem stimmel, pedig ez a dolog teszi őt azzá, ami igazán ő: az érme! Miért bízza egy érmére, a vak szerencsére az egyes dolgok kimenetelét? És nem, nem csak Kétarcként… Harvey is dobálta azt az érmét, bizony!
Ettől a kis apróságtól eltekintve egy igazán aprólékosan kidolgozott karakter lett belőle mind a baleset előtti, mind az azutáni szempontból nézve.

Rachel Dawes-t csak futólag említeném meg, bár azt fontos leszögeznünk, hogy Maggie Gyllenhaal klasszisokkal jobban alakított, mint a kis Katie Holmes.
Rachel figurája jóval nyomatékosabb lett ebben a filmben, mint az előzőben, de ez érthető is, hiszen Dent párjaként és Bruce Wayne vágyálmainak szereplőjeként igen hangsúlyosnak kellett lennie. Ezt Gyllenhaal kisasszonynak sikerült is megvalósítania.

Az új Batman-öltözet volt az, amitől kicsit tartottam. Hiba volt! Nagyszerű, praktikus, szuper! Lucius Fox egy olyan valaki, akinek, ha azt mondod, hozza le a csillagokat az égről, hát ő megteszi… Bruce Wayne-nek! Ezzel a ruhával is ez volt a helyzet. Nekem bejött.

Nos akkor most „híreink még egyszer, röviden”:
A sötét lovag méltó folytatása lett a Batman: Begins-nek, ennek nagyon örültem, hiszen Chris Nolan 2005-ös filmje nálam kiverte a biztosítékot! Alázattal jelentem: Batman újjászületett és szintet lépett!
A film teljesen elvarázsolt, magával ragadott és még most sem enged a bűvköréből. De azt hiszem, hogy nem is akarok kiszabadulni. Ez épp így jó nekem!

Batman has no limits!

11/10

Utolsó módosítás: 2010.02.08. 11:48

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.