Huh, első utamon betörtek a szörnyek a hajóba. Nagy küzdelem volt. Végül a mérnök élt már csak, bezárkózott a gépterembe, de aztán mikor már növekedett a víz, akkor kitörtem vele, hogy bebújjak egy búvárruhába és próbáljak valamit csinálni. Rárontott vagy 5-6 dög és szétmarcangolták.
Kell egy ember az ágyúkhoz, aki folyamatosan lövi a burkolatot tépegető dögöket.
Igazság szerint kezdhetném a már megszokott módon, hogy milyen kezelhetetlen mennyiségben ömlenek a jobb-rosszabb játékok Steamre – mindezt azon apropóból, hogy a Barotrauma erősen szeretne a többjátékos élményre gyúrni. Hogy ez hogy függ össze? A multihoz/coophoz nem ártana ugyebár minél több játékos, hogy könnyen találjunk magunknak játékot. Ahhoz viszont az kéne, hogy minél többen vegyék a játékot. Ahhoz meg nem ártana kellő láthatóság – amit viszont a Steam ma már gyakorlatilag nem tud megadni. Emlékeztek még a Team Racing League-re? Ha nem, nem csodálom – amikor írtam róla, pont ez volt az egyik nagy rákfenéje: nem volt kivel teszteljem ezt a multiplayer versenyjátékot. Azóta szép csendesen el is halt az egész fejlesztés, pedig a készítők kétségbeesésükben már marékszám szórták ki ingyen a kulcsokat... A Barotrauma esetében most még ettől nem kell félnünk, de igen nagy kérdés, meddig tart ez vajon ki…
No de kezdjük előbb a szép dolgokkal! Az alapötlet és szituáció nem hangzik rosszul: az emberiség kirajzott az űrbe, és most épp a Jupiter egyik holdján, az Európán tanyázik. Helyesebben benne, hiszen a felszíne jég, alatta meg a finn srácok szerint akkor víz van, mindenféle monsztákkal megpakolva. Nekünk pedig egy lélekvesztőn kéne többedmagunkkal elvergődni egyik településről a másikig, miközben mindenféle küldetést hajtunk végre: árut szállítunk, megölünk valami dúvadat, romokat kutatunk át, ilyesmi. Engem nagyon emlékeztetett a Star Trek: Bridge Crew-ra, csak itt éppen potenciálisan nagyobb legénységgel operálunk, illetve összetettebbek a feladataink. Ugyanúgy megvannak itt is a különféle posztok és azoknak a specializációi, tehát a kapitány leginkább dirigálni és hajót vezetni fogunk tudni, a biztonsági tiszt harcolni tud a legjobban, az orvos a sérülteket ellátni, a szerelő a mechanikus, a technikus pedig az elektromos gépekkel bánni. Persze bárkit befoghatunk bármire, csak mondjuk egy doki nem biztos, hogy rendesen meg tudja stoppolni a hajótesten a léket, vagy egy biztonsági tiszt nem kezeli-e csernobili eredménnyel a reaktort. Ehhez hozzájön még az is, hogy egy ilyen bárka szép labirintus is tud lenni, nekünk meg sokszor kell rohangálnunk – és ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a kapott lékeken mindenféle rusnyaság is be tud mászni, ami a legénységünkkel óhajtja változatosabbá tenni étrendjét, akkor igazán elmondhatjuk, hogy a sok teendő miatt egy percig nem fogunk unatkozni, sőt! A teljes képhez pedig hozzátartozik az is, hogy az egyes támaszpontokon, kikötőkben tudjuk rendesen kikalapálni a járgányunkat, feltölteni a készleteinket, illetve új embereket toborozni a helyi kínálatból (ha éppen kellene plusz ember, vagy az elfogyasztottakat szeretnénk pótolni).
A grafika amolyan képregényes stílusú 2D: megvan a maga bája, bár a rongybaba fizika szerintem nem áll jól neki. A hangok viszont nagyon jó atmoszférát tudnak teremteni, és bizonyítják: nem kell feltétlenül sok ahhoz, hogy minden a helyén legyen ilyen szempontból. Mondjuk azt tudnám értékelni, hogy hangos szöveg legyen, ne csak írott, mert például a tengeralattjáró vezetése közben nem biztos, hogy feltűnik a jobb felső sarokban, ahogy a technikusom sikít amiatt, hogy épp tőből rágja le valami a jobb lábát... És ez a panel be is csukható amúgy…
És mi idegesített a legjobban? Nem az, hogy nehéz a játék. Egy ilyen kvázi roguelike túlélőhorror elemeket is tartalmazó cuccnál ez már szinte elvárás. Az irányítás az, ami irgalmatlan idegesítő tud lenni. Az épp irányított tengerész arra néz, amerre a kurzor van – minek következtében nem egyszer fogunk önkéntelenül is lassan hátrálni rendes futás helyett. A kurzort meg nem feltétlenül vesszük egyből észre, mert képes „beleolvadni” a háttérbe (ott van az, látszik is, csak nem mindig veszi észre az ember). És ez csak a leggyakoribb gond vele... A rongybaba fizika is bele tud rondítani a létrán közlekedésbe rendesen. És arra se jöttem rá, lehet-e egyáltalán ugrani, mert jól jött volna egy-két esetben.
A másik nagy sirámom a mesterséges unintelligencia. Nem véletlenül kezdtem úgy a cikket, ahogy – szerencsére a DarkFish próbál a magányosan próbálkozóknak is élhető alternatívát nyújtani, de ez jelenleg valahol a borzasztó és a rettenetes között van. Nem egyszer kerültem amiatt bajba (és étlapra), mert valamelyik kolléga a főlétrán kezdett arról elmélkedni, hogy ő most tulajdonképp él, vagy csak drótokon rángatják. Vagy hogy milyen volt a nagymama húsz évvel ezelőtti töltöttkáposztája a pünkösdhétfői ebédnél. Vagy valami ilyesmi, de még ha át is veszem felette az irányítást, és arrébbrakom, hogy akkor innen próbáld meg újra, visszaesik a katatóniába, ahogy elváltok róla. Öt emberkét a tengeralattjáróval együtt elvezetgetni ennyire durva terepen meg nem lehet egyedül.
Persze ebből még bármi lehet, így nem írnám le a Barotraumát ennyi alapján. Viszont e két területre (MI, irányítás) nagyon rá kellene feküdni, mert egy jó potenciállal rendelkező játékra kell utána azt mondonom, hogy „jó lett volna, ha jó lett volna”!
A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.
