Sok mindenen áll vagy bukik egy platformjáték sikere. Talán a legfontosabb, hogy reszponzív és kellemes legyen a karakterek irányítása. Ha ez teljesül, és mindehhez társul egy egyedi irányításmód és játékmenet, akkor pontosan azt kapjuk, ami a Biped.
Az már az oktatópálya első másodperceiben kellemetlen meglepetésként kiderül, hogy ez a játék bizony nem lesz egy egyszerű menet a két analóg karra kiosztott egy-egy láb miatt, sőt, egyenesen szenvedéseknek nézhet elébe a bátor kalandor. Ez a borús hozzáállás azonban a gyakorlópálya felére-végére teljesen megszűnik, és a szavannán frissen kifialt gazella módjára már rohamléptekkel szakítjuk át azt a bizonyos képzeletbeli célszalagot, hogy a bár nem túl hosszú, de igen változatos sztori módba vethessük magunkat.
A program három fő részre osztható, ezek közül a legfontosabb, és amire érezhetően kihegyeződött a játék, az nem más, mint a kooperatív mód. Van benne szóló lehetőség is, de a feladványok és pályaelemek bonyolultsága erősen csökkentett üzemmódban tárul ilyenkor elénk – szerencsére a második játékos hiányát azonban szépen megoldották a készítők. Utolsóként pedig it vannak a kétszemélyes pro pályák, amelyeket csak az igazán összeszokott párosoknak ajánlok, ugyanis némely kihívás keményen megdolgoztatja a hüvelykujjakat, és az időzítésnek is tökéletes szinkronban kell lennie.
Ezután vissza is kanyarodhatunk az első részre, vagyis a társas módra. A sztori szerint bipedális robotjainknak vissza kell állítaniuk az intergalaktikus utazók számára felállított jelzőket, ezzel segítve az űrben való navigálást. Ezt a változatosabbnál változatosabb pályák kihívásokkal tarkított tájain átverekedve tehetjük meg. A játékban előrehaladva realizáljuk, hogy bár látható ellenség nincs, de annak funkcióját betölti az esetleges saját ügyetlenségünk (vagy társunké). A teljesség igénye nélkül „lépőzhetünk” sivatagban kaktuszok között, erdőben magas fák takarásában vagy csoroghatunk egy vad folyón. Az alaplépkedésen kívül a lapos felületeken a két kart egy irányba tolva korcsolyázhatunk a kis mikrobikkal, ami jelentősen megnöveli a mobilitást és sebességet, azonban bármilyen gyökérzet vagy kavics útját állhatja a száguldozásnak. A havas pályán kifejezetten jó ötlet volt a két karaktert összekötő biztosító kötél, ami nemcsak megakadályozta, hogy társunk a mélybe zuhanjon, de pályaelemek és feladatok is épültek a mechanikára. Ugyanez visszaköszönt a csónakázós részen, ahol a futószalaggal ellátott úszógumik voltak egymáshoz fűzve. Innovatív dolgok tárháza tárul elénk, ami által a Biped nem válik unalmassá. Minden fejezet újabb kacifántosabb feladványokat rejt, később pedig kombinálja is azokat.
Gyűjtögetnivalókat is tartalmaz a stuff, amelyek közül a tallérokból vásárolhatóak ruhaneműk a szereplőkre. A csillagok pedig a három mód során szerezhetőek meg, többnyire a pályán szétszórva vagy feladványba rejtve. A karakterek lábait nem csupán lépkedésre vagy csúszkálásra lehet használni, megkövetelik a feladványok a bonyolultabb manővereket is, úgy, mint a gombok megnyomása, nyomásérzékelős padok aktiválása, karok meghúzása, fűrészelés, répák és kaktuszok kigyomlálása vagy egy pörgőrúgás kivitelezése (utóbbi legtöbbször társunk nem túl nagy örömére).
Az aláfestőzenék kellemes atmoszférát kölcsönöznek a különböző szinteknek, a grafika tökéletesen passzol a játékhoz, inkább rajzfilmes hatást kelt (az Astrobothoz tudnám hasonlítani). Az irányítás elsőre döcögős, de a későbbiekben rendkívül élvezetes, tényleg csak az ügyességünkön múlik a siker. Sajnos a kampány kicsit rövidke, amit az egyszemélyes mód és a challenge pályák se toldanak meg nagyon, ellenben egy intenzív és kihívásokkal teli élményt nyújt.
Összességében remek kis cuccot hoztak össze a Biped fejlesztői. Negatívumnak csak a tartalom és a könnyített mód hiánya róható fel. Ha a cuki kinézet miatt a gyerkőcnek venné valaki, lehet, hogy mellélő vele.
