A Team17 legújabb alkotásáról már annak béta fázisában írtam egy rövidke beszámolót, összegyűjtve első benyomásaimat. A nyugodt szívvel legendásnak mondható Worms szériát szerintem senkinek nem kell különösebben bemutatni, hiszen aki valaha gép elé ült, hogy játsszon, az minden bizonnyal találkozott az aranyos, de ugyanakkor vérszomjas kukackák háborújával. A fejlesztőcsapat többször eltért a körökre osztott 2D-s, elpusztítható pályákon folyó harcok formulájától, de az alapokat szinte mindig megtartották. Volt, hogy csupasz „katonáink” átmásztak 3D-be, volt, hogy épületeket, várakat tudtak építeni stb. Most viszont a Worms Rumble valami teljesen mást hozott el nekünk: a battle royale szabályai szerint kell leigáznunk ellenfeleinket.
Számomra érthetetlen, mi hozta a gondolatot, hogy a battle royale királyai, mint a Fortnite, Apex Legends vagy a PUBG trónra kerülése után ilyen sok idővel kerüljön ki ez a játék, amikor már azt is láttuk, hogy a kevésbé sikeres játékok milyen gyorsan veszítenek népszerűségükből (mint például a Hyper Scape), vagy tűnnek el a süllyesztőben (gondolok itt például a szerencsétlen The Culling hányattatásaira). A béta alapján megvoltak a kétségeim a játékkal kapcsolatban, elsősorban az, hogy nem F2P modellt, hanem B2P-t alkalmaztak, és a 15 euró még ha nem is a plafont veri, elriaszthat sok potenciális játékost.
Félelmeim így pár héttel a megjelenés után valamennyire beigazolódni látszanak: nem rohamosan, de folyamatosan fogy a PC-s játékosok száma. Ezért is ért meglepetésként, hogy bár 32/32-es lobbyval ritkán, ha egyáltalán találkoztam, mindig összejött kb. 28 fő, akikkel tudtuk püfölni egymást, ráadásul sohasem kellett 1-2 percnél többet várakozni rájuk. Mondjuk ez valószínűleg a cross-platform funkciónak köszönhető, és annak, hogy PlayStation 4-en és PS5-ön a játékot ingyen be lehetett szerezni a PS Plus előfizetés ajándékaként.
A Worms Rumble három különböző játékmóddal indult, ezek a Deathmach, a Last Worm Standing (lényegében az egyszemélyes battle royale) és a 3 fős Squad Battle Royale. Ezen kívül ahogyan új pályákkal, új játékmódokkal is bővül az őrület, a Labor például folyamatosan változó és érdekes módokkal próbálja feldobni a hangulatot. Nem tudom, hogy mennyire hiba vagy elszalasztott lehetőség, de szerintem a három opció közül messze a Deathmachben bontakoznak ki igazán a játék lehetőségei. Hihetetlenül gyors, folyamatosan mozgásra és villámgyors reflexekre épülő, hektikus, akarom mondani kaotikus összecsapásoktól hangos és színes az egész pálya, egy pillanat alatt kileheli lelkét wormöd, de te is ugyanilyen gyorsan tudsz végezni, nem csak egy, de jóval több ellenféllel is egyszerre.
Ami a battle royale módban nem jön ki túl jól, hogy egy igazi vért izzadós összecsapás után utolsó életerőpontjaidba kapaszkodva próbálod felkapkodni az ellenség hullájából szétrepülő lootot, csak azért, hogy a semmiből rád ugorjon valaki és kivégezzen. Ez nem kevés frusztrációt tud okozni, mivel hiába vetetted meg a lábad (milyen van a kukacoknak?) 5-6 ellenféllel szemben, mégsem fogsz a dobogóra kerülni, hanem mehetsz vissza a lobbyba új meccset keresni. Deathmatchben ez viszont nem probléma, 5 killel feljebb vagy a dobogón, és pár másodperc múlva, igaz pucéran, de ismét visszakerülsz a harcba. Valamint itt az sem okoz gondot, hogy nem a legjobb fegyvert, gránátot, páncélt találtad meg az első, pályán heverő dobozban, hiszen halál után újra próbálkozhatsz. Be kell vallanom, kétségeim voltak, hogy a Worms Rumble akár koncepció terén jó lehet-e, de pozitívan csalódtam, mert a pörgő játékmenet gyorsan magával ragadott, és előhozta belőlem a „na csak még egyet” mentalitást, ami órákon át nem engedett felállni a székből.
Ugyanakkor a Worms Rumble a pénzügyi modellen kívül sem tökéletes játék. Néha találkozni nagyon keményen lagoló ellenfelekkel (hiába, a konzolos wifi mindig előny), valamint a matchmaking sem mindig van a topon, és képes teljesen kezdőket összesorolni olyanokkal, akik már 1500+ mérkőzést lejátszottak. És a pályáknak az ismerete, a búvóhelyek, beugrók feltérképezése, valamint a fegyverek megszokása, a mozgással és akrobatikával együtt elképesztően fontos.
Sajnáltam, hogy bár kapunk pár ikonikus Worms fegyvert, mint a Bazooka, a Sheep Launcher, a Banana Bomb és hasonlók, ezekkel ritkán fogunk találkozni a három alaphoz képest, ami a handgun (amit jobb, ha el is dobunk, amint valami más szembejön), a shotgun és az assault rifle.
A bétában arra panaszkodtam még, hogy közel sincs elegendő feloldható kinézeti tárgy, ruha, amelyekkel wormünket egyedivé varázsolhatjuk. Szerencsére a ruhák tárháza bővült, és a fegyverekhez is vásárolhatunk újabb színeket, de még mindig nem éreztem, hogy el lennék halmozva lehetőségekkel. Ekkor pillantottam rá sajnos a fizetős tartalmakra, amik viszont sokkal jobban kidolgozott és izgalmasabb ruhákat kínáltak, mint amiket játékbéli pénzért meg lehetett venni. Az utolsó mentsvár ezen a téren a naponta kapható miniküldik, amelyekért bezsebelhetünk pár igazán jól kinéző, és ahogy megfigyeltem, a boltokban nem megvehető ruhákat. A gond csak annyi, hogy ezeknek egy része iszonyatosan hosszú idő, mire teljesítjük. Például öljünk meg 10 ellenfelet a banánbombával. A gond nem is ott kezdődik, hogy a fegyver közel sem olyan erős, hogy konzisztensen lehessen használni, hanem hogy jó, ha 2-3 meccsenként találkozunk vele.
Még mindig nem tudom, a Team17 kiket akart megcélozni a Worm Rumble-lel, és hogy ez a pénzügyi modell tartható-e hosszú távon (vegyük meg a játékot, és még a kinézetekért is perkálnunk kell?), de azt nem tagadhatom, hogy hibái ellenére is nagyon tudtam élvezni a vele töltött időt. A Deathmatch különösen jól sikerült, de ha van 2 barátunk, akikkel csapatot alkotva be akarjuk vetni magunkat a battle royale módba, az is könnyed időtöltésnek és szórakozásnak tökéletesen megfelel.
