Aki kicsit is jártas már a videójátékok világában, az valószínűleg ránézésre meg tudja mondani a tesztünk alanyául szolgáló, gigászian hosszú című játék műfaját. Az Atelier Sophie 2 az Atelier JRPG-széria 23. darabja, és közvetlen folytatása a Atelier Sophie: The Alchemist of the Mysterious Book című, közel 7 éve megjelent elődjének.
Szerencsére a Koei Tecmo kiadó, és azon belül is a Gust fejlesztőcsapat sorozatának nem kell minden részét ismerni, sőt, a Sophie 2 még az első rész ismeretét sem követeli meg, hogy élvezhessük. Ez annak köszönhető, hogy a játék főmenüjéből rögtön visszanézhetünk egy 4 perces kis összefoglalót az eddig történtekről. Valamint van egy olyan sanda gyanúm, hogy az Atelier szériát nem a hihetetlenül összetett és csavaros történetmesélése miatt játszák és szeretik az emberek. Nem akarok általánosítani, mert nem vagyok a JRPG-k szakértője, de a sztori egy- két érdekesebbnek mondható fordulaton és karakteren kívül annyira sablonos, amennyire egy JRPG lehet.
Mégis az alapszituációt már megmosolyogtatás gyanánt felvázolom. Sophie és barátnője, Plachta alkimista, és míg főhősnőnk minden álma, hogy elismert és igazolvánnyal rendelkező kotyvalékfőző legyen, Plachta szeretné visszakapni emberi alakját. Mert szegény eleinte ember volt, aztán a lelke beleköltözött egy beszélő könyvbe, majd onnan jobb híján belepakolták egy kirakati próbababába, amíg gyógyírt nem találnak a különös szituációra. Hősnőink boldogan sétálgatnak az erdőben, amikor is hurrikán szakítja el őket egymástól, és ez még nem is elég, az álmok világába dobja ki őket. Közben az Álmok Királynője gondterhelten megrázza a fejét, mivel valamit nagyon elszámolt.
Sophie-val a varázsvilágban, az ottani lakosok segítségét felhasználva kell felkutatnunk szegény Plachtát, akinek a fiatalabb, és még emberalakját viselő másával (?) gyorsan összetalálkozunk, és hosszú csodálkozások után kezdünk együtt dolgozni.
Erre az alapszituációra épül maga a játékmenet. A technikailag open-worldnek nem mondható, de annak érződő területeket járjuk be Sophie-val és kis csapatával, és mindent, ami csillog, legyen az kagyló, virág, pókháló alkimistaszatyrunkba vágunk, csak jó lesz valamire felkiáltással. Az állat- és szörnyvilág sem maradhat ki, ők legyőzésük után (khm...) „jutalmaznak” meg testrészeikkel, hogy üstbe dobálva őket tömegpusztító fegyvereket hozzunk létre. Igen, Sophie ártatlan kislánynak tűnhet, de mégis legfőbb hobbija, hogy alkimista képességét arra használja, hogy különböző hatású és erőjű bombákat főz az üstjében, meg persze más fegyvereket, de azért italokat is. Erősebb bombáinkkal erősebb ellenfeleknek mehetünk neki, jobb minőségű testrészeket szerezve, amiből még erősebb bombákat kotyvasztanak ki alkimistáink.
A harcok nincsenek túlkomplikálva, de igazán egyszerűnek sem mondhatnám őket. A körökre-osztott JRPG-k mintájára épülve, Sophie és követői használhatják képességeiket, tárgyakat, védekezhetnek, és egy speciális mérő feltöltésével páros akciót is végrehajthatnak. Az okoskodás ott kezdődik, hogy milyen bombákat használjunk, mikor védekezzünk, esetleg mikor változtassuk meg az időjárást a csaták során, hogy előnybe kerüljünk.
Az Atelier széria sava-borsa maga az alkímia, a tárgyak és varázsszerek elkészítésének módja. Minden nyersanyagnak van egy minőségszáma, amihez további bónuszok is kapcsolódnak. A szimpla nyersanyagokból készülő speciálisabb anyagok szintén kapnak ilyen statokat, amelyek végül meghatározzák ügyességünk mellett a kész tárgy erejét. A tárgykészítést leginkább puzzle-höz vagy a Tetrishez tudnám hasonlítani. Az üstünket jelképező táblán kell szétpakolni és összeilleszteni az alapanyagokat, hogy a lehető legtöbb bónuszt felmarkoljuk, legyen szó speciális mezőkről, feltöltött sorokról vagy oszlopokról és színkombinációkról. Meglepően gyorsan megszokható, és nem is gondoltam volna, hogy a puzzle-darabok tologatását ennyire fogom élvezni, csak azért, hogy a kézigránátom a lehető legnagyobb számot írja ki a szörnyetegek feje fölött.
Amellett, hogy a történet nehezen tudott lekötni, és a belőle áradó cukiság egy idő után olyan lehengerlő volt, hogy az átvezetők többségét dupla sebességgel pörgettem, vannak gyenge pontjai az Atelier Sophie 2-nek. A bejárható világ meglepően részletgazdag, és ahhoz képest, hogy felszedhető csillogó tárgyakon és szörnyeken kívül nincs sok más benne, nem tűnik üresnek. Az időjárásváltás ráadásul teljesen újjávarázsolja őket. A grafika is bár nem kimagasló, a textúrák elég élesek, a karakterek kidolgozottak és hozzák a 3D-s JRPG szintet. A zene eléggé fülbemászó ahhoz, hogy ne unjuk meg, de elég visszafogott ahhoz is, hogy ne váljon repetitívvé.
A technikai megvalósítás azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Bár a fiatalnak már közel nem mondható gépemnek nem okozott gondot a stabil 60 fps-t tartani, a játék valami miatt PC-n minden láda kinyitása közben, valamint a felszedett nyersanyagok után felugró kis ablakocska eltűnése után leesik 30 fps-re egy negyed másodpercre. Mivel időnk 60%-át gyűjtögetéssel vagy ládák nyitogatásával töltjük, ez igen bántó lesz a szemnek, és zavaró is. Bár pár óra játékidő után ezeket a mini freeze-eket az agyam megpróbálta kiszorítani, ez nem mentség 2022-ben. Rövid utánajárás után kiderült, hogy ez egy általános probléma a PC-s porttal, míg a Switch verzió teljesen jól működik. Valamint egy jó tanács: érdemes a játékot kontrollerrel játszani, mert fordulni az egérrel, valamint a menük között lavírozni katasztrofális érzés. Néhány menü reagál a bal egérgombra is, néhány csak az „E” betűre, és hasonló kényelmetlenségekkel találkoztam.
Mindezek ellenére az Atelier Sophie 2: The Alchemist of the Mysterious Dream kellemes meglepetés volt a számomra. A hosszú szériába csak most kaptam bepillantást, és nem állítom, hogy rajongó lettem, de meglepően lekötött a gyűjtögetés és a tetrisezés az alkimistaüst belsejében.
