Hajdanában Japánban a '60-as évek végén – '70-es évek elején egy új őrület kezdett kibontakozni a szigetország bárjaiban és szórakozóhelyein: a karaoke. Akkoriban még videó nélkül lehetett a népszerű slágerek instrumentális verzióira énekelni. Az igazi aranykor a ’80-as évekre jött el a LaserDisc kifejlesztésével, amivel látványossá lehetett tenni a becsiccsent házi énekesek próbálkozásait a nagyérdemű előtt. A francia Voxler sok éve tolja már a Let’s Sing sorozatát, olykor tematikus részekkel – a legújabb a híres svéd popegyüttes diszkográfiájából merített egy méreteset. (Ahogy tette azt 14 évvel ezelőtt a Sony SingStar szériája is.)
A játékmenet nem túl bonyolult, gyakorlatilag egy sajátos ritmusjátékról beszélhetünk: megy a szöveg alul klasszikus karaoke módon, felül a kép nagy részét az adott szám videoklipje tölti ki, amin egyfajta sajátos kottaként megy az eltalálandó hangmagasság és a ritmus a szöveggel együtt. A különféle játékmódok ennek kis variációira épülnek fel, de a sanda gyanúm az, hogy alapvetően úgyis a szabad játék fog pörögni, hiszen itt szabadon választhatunk a dalkínálatból, ráadásul ezt akár négyen is művelhetjük egyszerre.
A repertoár pedig szerencsére bőséges: 31 dal várja, hogy megpróbáljuk a négy svédnél is szebben elénekelni slágereiket. Olyan számok közül választhatunk, mint az 1974-es Eurovíziós Táncdalfesztivál-győztes Waterloo, a musicallé „nemesedett” Mamma Mia!, a 2015-ben a Grammy Hírességek Csarnokába választott Dancing Queen, vagy az olyan toplistás számok, mint a Fernando, a Money, Money, Money – vagy az olyan kedvencek, mint a Thank You for the Music, vagy a két tag, Björn és Agnetha válása által ihletett The Winner Takes It All. Kis meglepetés, hogy a tavaly megjelent Voyage albumról az I Still Have Faith in You is helyet kapott.
A feleségem magánénektanár, így nagyon kíváncsi voltam az ő véleményére, mit gondol erről a játékról. Mondanom sem kell, a duettjeink során alaposan kikaptam tőle mindig – mondjuk nekem amúgy is fahangom van... :D Mókának tökéletes, természetesen ezeket a dalokat amatőr szinten meg lehet tanulni így – de profi énekesek a ritmusérzéküket tudják csak fejleszteni ezzel. A tanítványainál visszatérő probléma ez, hogy sokszor kicsit később lépnek be, mint kellene; ezzel a játékkal azt a fajta „előre gondolkodást” szépen lehet csiszolni, ami a helyes, pontos időzítéshez kell.
Technikai oldalról nézve a pötty, ami az épp kiénekelt hangmagasságot jelzi a sajátos „csíkkottához” képest egész pontos, de van némi toleranciája – ezért sem lehet ezzel igazából megtanulni énekelni. Engem pedig az lepett meg, hogy ahhoz képest, hogy a telefonjainkat használtuk wifin keresztül mikrofonnak, nem tapasztaltam érzékelhető késleltetést. Bravó!
Grafikáról, hangról nincs érdemben mit beszélni – a videoklipek adottak, az avatárjaink rajzfilmszerű (karikatúra?) megjelenítése pedig egyéni ízlés kérdése. A zene természetesen kiváló minőségben szól, ha normálisan beállított hangszórókkal szólaltatjuk meg (a gamer túltolt basszus ide most nem illik).
Az előző Let’s Sing játékokhoz képest gyakorlatilag újdonságot nem hoz ez a rész – de igazából nem is nagyon tudna mit, ennek a műfajnak eddig érnek a keretei. Házibulikon simán bevethető – nem csak azért, mert maga a játék jó, hanem azért is, mert az ABBA meghatározó szereplője volt a modern könnyűzene történelmében, és persze ma is szívesen dúdolgatjuk a slágereiket (arról nem is beszélve, hogy sok producer/előadó is előszeretettel dolgozza fel a számaikat a mai napig – ahogy nézem a whosampled.com oldalon, a Gimme! Gimme! Gimme!, a Dancing Queen és a Lay All Your Love On Me a legnépszerűbbek, a „feldolgozók” között olyan nevekkel, mint Cher, az A*Teens, a Therapy?, vagy a Gamper & Dadoni).
