Pár hónappal ezelőtt egy leértékelésen vettem meg a Road 96 című játékot, ami nagyon megtetszett. Ez tulajdonképpen egy kalandjáték, amelynek mi nem a főszereplőjét, hanem lényegtelen mellékszereplőket irányítunk. Emiatt viszonylag sokszor meg is halhatunk, hiszen jön helyettük egy másik mellékszereplő. A főszereplők azok, akikkel ezek a mellékszereplőink találkoznak. Például Zoe, a trombitáslány, aki odavan a Bella Ciao dalért. Az ő kalandjaikat élhetjük át egy fura, olajban gazdag diktatúrában, Petriában.
De nemcsak ez a környezet és a főszereplők voltak nagyon érdekesek, hanem a megoldás is, hogy a lényegtelen szereplők úgyis meghalnak vagy disszidálnak. Ezért a sztori végigviteléhez sokszor neki kell indulni. De még ha a teljes történetet átéltük, utána is nekivághatunk egy újabb végigjátszásnak, hogy másként oldjunk meg dolgokat.
Mivel ennyire bejött a Road 96, nagyon megörültem, hogy érkezik hozzá egy előtörténet is, a Mile 0. Azt kicsit furcsának találtam, hogy a fejlesztők egy régebbi programjukkal – egy platformer-akciójátékkal – is összekötötték ezt, így jelen játék időben e kettő között játszódik: Kaito a Lost in Harmony folytatásaként szerepel most, míg Zoe a Road 96 előtörténeteként. Nem tudtam mire vélni az össze nem egyeztethető játékstílusokat, hiszen a Lost in Harmony egy endless runner jellegű játék. De mindenképp kíváncsi voltam, hogy mit tudnak felmutatni a petriai diktatúra fiataljairól.
És tényleg összekeverték a két a játékstílust. Az egyik fele first person nézetű kalandjáték: össze kell szednünk dolgokat, beszélgetnünk kell emberekkel és elmélyedni a történetben. A Road 96: Mile 0 másik fele pedig egy endless runner, amelyben gördeszkával vagy görkorival kell teljesítenünk a feladatokat egy meghatározott akadálypályán. Ez utóbbi igazából nem az én stílusom, de azért igyekeztem mindent megtenni – és a végére bele is jöttem. De nem ezek voltak a kedvenc részeim ebben a játékban. (Ráadásul A-minősítést – amiért a Steam achievementek járnak – nem sikerült elérnem. A B volt a legjobb, de többnyire inkább C-t kaptam.) Szerencsére gondoltak a kalandjátékosokra is a fejlesztők, így ha nagyon bénázunk, akkor egy idő után felajánlják, hogy átugorhatjuk ezt a részt. De nem érdemes ezt elfogadni, mert még ebben az ügyességi részben is hozhatunk néha olyan döntéseket, amelyek kihatnak a játékra.
A kalandjáték része pont ugyanolyan, mint az emlegetett Road 96. Azaz elég jó lett. Többféle kimenetele lehet a történetnek, a mi döntéseinktől függően. Azt viszont elképzelni se tudom, mit gondolhat erről a játékról egy olyan ember, aki nem játszott még az előző epizóddal. Nekem könnyű volt belehelyezkednem a szituációba, mert ismertem a környezetet, a diktatúrát, sőt a legtöbb szereplőt is. (Tele van a játék easter-eggekkel a Road 96 játékosoknak, amelyek azonban nem mondanak semmit azoknak, akik ezzel akarják kezdeni a sort.) De nem tudom, mennyi idő felmérni a helyzetet Petria történelmének és főbb politikai szereplőinek az ismerete nélkül. Természetesen ott van Tyrak a diktátor és Florres az ellenzéki jelölt. Megjelenik a csonkolt ujjú kamionsofőr az anarchista ellenállóktól. És persze Zoe-ról is lehet tudni, hogy a rendszer kegyeltje, hiszen a diktátor egyik miniszterének lánya. És ott van még Sonya, a propagandista is, akiről – hála a másik játéknak – eleve tudunk egy csomó mindent, amik most újra előjönnek. Például a fenyegető levelek a postaládájában, vagy a későbbi sofőrjének a története.
Kaito viszont nem szerepelt a Road 96-ben, mégis könnyen megérthető, hogy ő és családja áldozat a rendszerben. Az elnyomott munkásosztály tagjai, akik kb. rabszolgaként sínylődnek egy, a diktatúra által épített mesterséges városban. Ezen kívül traumatikus emlékeket hordoz magában a már említett Lost in Harmony játékból. Ráadásul a nem túl pacifista ellenállók is kihasználják őket. Egyetlen reménye a barátsága Zoe-val, de az sem tiszta ügy, hiszen a lány része a rendszernek, ami elnyomja.
Tehát minden adott a többféle döntéshez: Kaito radikalizálódik vagy mindent megkérdőjelez. Zoe pedig vagy a rendszerhez lesz hű, vagy ő is megkérdőjelezi a dolgokat. Én két végkifejletet próbáltam ki: az elsőben mindkét szereplővel mindent megkérdőjeleztem. A másikban pedig mindkettejükkel a másik irányba mentem el. Azaz két végletes befejezést láttam. De elvben van még két köztes vég is. Persze sok mindennek muszáj megtörténnie, hiszen a Road 96-ben benne vannak dolgok, amelyek nem történhetnek máshogy. De ez csak még izgalmasabbá teszi az egészet.
A fejlesztők ügyesen passzírozták be a kalandjátékba az ügyességi részt. Ezek nem öncélú gördeszkázások, hanem a történet részei: Kaito és Zoe ezekben a játékokban élik meg belső vívódásaikat. Ezért néha az ügyességi részben kell döntést hoznunk: jobbra vagy balra kanyarodunk egy-egy elágazásnál. Ezzel jelenítik meg, hogy szereplőink lelkében mi játszódik le. Így általában ezek a pályák borzalmasan szürreálisak. Például a diktátor óriás képében teszi elénk teherautó méretű tenyerét, hogy megállítson minket. Vagy két világ határán görkorizunk: az egyik, amit Kaito mesél, a másik, ahogy Zoe hiszi a propagandából.
A történet nem olyan hosszú, mint a Road 96-ben volt, és nem egy road movie, hiszen végig egyetlen város három-négy helyszínén játszódik minden. Viszont ez is újrajátszható. Ha valakit a történet nem érdekel annyira, hogy másodszorra is nekivágjon, annak tettek be gyűjtögethető dolgokat is: matricákat kell szereznünk a szereplőkről – ezt gondolom, a Lost in Harmonyban is így lehetett, mivel kazettákat is gyűjtenünk kell, ami meg a Road 96-ben volt. Ehhez pluszba még bejön a színes festékszórók gyűjtögetése is, amit a búvóhelyünkön használhatunk fel, kreatívan kidekorálva velük a falat.
Végeredményben a Road 96: Mile 0 majdnem az lett, amit a rajongók kértek: egy előtörténet Zoe sztorijáról. Csak megfejelték az egészet egy másik játékuk történetével is, Kaitóval. De a lényeg, hogy ha játszanál ezzel a játékkal, akkor szerintem előbb a Road 96-et próbáld ki.
