Néhány évvel ezelőtt még azt sem tudtam – és ezzel valószínűleg a játékosok többsége is így volt –, hogy mi vagy ki az a Mimimi Games. A német stúdió első játéka még teljesen elkerülte a figyelmem, pedig a The Last Tinker: City of Colors egy ránézésre egész aranyos 3D-s platformer volt még 2014-ben. Aztán jött a nagy áttörés. A csapat 2016-ra elkészítette a Shadow Tactics – Blades of the Shogunt, amellyel egy olyan műfajt támasztottak fel, amit játékosok milliói imádtak. A valós idejű, lopakodós taktikai játékok műfaját, amelynek koronázatlan királya annak idején a Commandos széria volt. Hatalmas volt a siker, mindenki imádta a feudális Japánban játszódó játékot.
Aztán még nagyobb volt az öröm, amikor elkészült a stúdió következő játéka, a 2020-ban megjelent Desperados III, hiszen egy olyan címet hoztak vissza vele a köztudatba, amely a műfaj első virágkorának csúcsát jelentette anno. Közel hibátlan volt ez is, az egyetlen negatívumként talán azt lehetett felróni neki, hogy a játékmenet fikarcnyit sem fejlődött a Shadow Tacticshez képest. Lehet, hogy e kritikák eljutottak a fejlesztőkhöz is, ugyanis a legújabb játékuknál már sokkal bátrabban nyúltak bele a receptbe.
A Shadow Gambit: The Cursed Crew ez a játék, amely holnap fog megjelenni. Már a legelső előzetesnél sokan picit kétkedve vonták fel a szemöldöküket, és bevallom, én magam is közéjük tartoztam. Kiderült ugyanis, hogy alaposan megkavarják a paklit a fejlesztők, és olyan új játékelemeket hoznak be, amelyek nagyon kockázatosak. A kétkedésem az első próbalehetőségemkor szállt el, pedig akkor csak egy aprócska szeletet láthattam a játékból. De már annyi is elég volt, hogy megnyugtasson: a Mimimi Games pontosan tudja, hogy mit csinál. Az elmúlt időszakban pedig volt szerencsém közelebbről is megismerkedni a játékkal. Ismét nem csalódtam. Vagy ha mégis, akkor azt csakis pozitívan.
Ezúttal nem egy valós történelmi korszak és helyszín került a játékba.
A Shadow Gambit egyik nagy újítása a korábbi két valósidejű, lopakodós taktikai játékhoz képest, hogy ezúttal nem egy valós történelmi korszak és helyszín került a játékba. A fejlesztők ehelyett egy picit jobban elrugaszkodtak a talajtól, és egy sokkal fantasybb világot teremtettek meg mint a Shadow Tactics vagy a Desperados esetében. Oké, az alapvető setting valós, hiszen a karibi kalózidők ihlették, de a játék világának, történetének és főleg szereplőinek annyi köze van a valódi történelemhez, mint A Karib-tenger kalózai franchise-nak. A főszereplők ugyanis ezúttal kalózok, méghozzá elátkozott kalózok. Tovább megyek: egy elátkozott hajó elátkozottkalóz-legénysége. A Red Marley egy legendás kalózhajó, amelynek kapitánya egykoron a rettegett Mordechai kapitány volt. Ő már nincs, a hajó és a legénysége viszont még létezik. Éppen csak mindenki egy picit oszladozik. Az egész játék picit olyan, mintha a Fekete Gyöngy és annak legénysége ihlette volna, és nem vagyok biztos benne, hogy nem így volt.
A sztori szerint Mordechai kapitány mesés kincseket rejtett el valahol a szigetvilágban, a helyszínt pedig rejtvényekbe rejtette. Az inkvizíció is ezt a kincset keresi, és a szintén elátkozott kalóz, Afia Manicato is ezt szeretné felkutatni. Ehhez viszont előbb ki kell szabadítania a Red Marleyt az inkvizíció rabságából. Igen, rabságából, hiszen a Red Marley valójában egy saját lélekkel és személyiséggel, kvázi szellemmel rendelkező hajó. Miután Afia sikeresen kiszabadítja, ő és a hajó egyezséget kötnek, hogy kisegítik egymást, hiszen egy a céljuk: megtalálni a mesés kincset. Ehhez viszont előbb fel kell éleszteni a legénység többi tagját is, akik elátkozott álomban szenderegnek. A Red Marley képes erre, de előbb mágikus energiát kell gyűjtenie, illetve fekete gyöngyökre (khm...) is szükség van. Az első küldetések azon túl, hogy információmorzsákat gyűjtögetünk a kincsről, ezek megszerzéséről szólnak.
A Shadow Gambit játékmenetével is merészet húzott.
A Shadow Gambit nemcsak a sokkal fantasybb világgal húzott merészet, de a játékmenetével is. Oké, az alapok lényegében most is változatlanok. Most is a lopakodáson és karaktereink egyedi képességeinek okos, összehangolt és tökéletesein időzített kihasználásán van a hangsúly. Ki kell cselezni az ellenfeleket, amiben a látóterük megjelenítése nagy segítség. Kellő türelemmel és sokszor próbálgatással mindig megtalálható a tökéletes mód és időzítés egy akár több tagból álló járőrcsapat likvidálására is.
És persze most is megvan a lehetőség, hogy szinte egyetlen gyilok nélkül teljesítsük a teljes játékot, ha valaki erre gyúr. Most is vannak erősebb ellenfelek is, például az inkvizíció magasabb rendű papjai, akik gyakran mágikus kapcsolatban is állnak egymással. Őket ilyenkor nem is lehet egyszerűen likvidálni, mert azonnal feltámasztják egymást. Csakis és kizárólag egyszerre végezhetünk velük.
Ami viszont újítás, és kifejezetten nagy hatása van az általános játékélményre, az a szabadság. Az első küldetéseket leszámítva a játékban szinte szabad kezet kapunk arra nézve, hogy hova hajózzunk (vagyis milyen sorrendben teljesítsük a ránk váró küldetéseket), illetve a szigetekre melyik karaktereket vigyük magunkkal. Vannak küldetések, ahol Afia jelenléte kötelező, de olyanok is, ahol nélküle is vezényelhetjük a többi kalózt. Hogy kiket, az csak rajtunk múlik, ahogy az is, hogy őket milyen sorrendben támasztjuk fel, vagyis melyik milyen hamar áll majd a rendelkezésünkre. Ez hatalmas variációs lehetőséget ad, ami azért is jó, mert a már meglátogatott szigetekre vissza lehet térni, és más felállásban is megpróbálkozhatunk velük.
A karakterek kellő diverzitást biztosítanak.
A karakterek most is kellő diverzitást biztosítanak. Van, aki teleportálni képes (ami mégsem érződik legális cheatnek), más bárhová tud rejteket biztosító bokrot varázsolni, megint más ágyútölteléket csinál a katonákból és hasonlók. Én személy szerint Afia azon képességét szeretem a legjobban, hogy bizonyos távolságból egy szempillantás alatt képes támadni, függetlenül akár a szintkülönbségtől is. Ez roppant hasznos képesség, a támadásaim döntő többségét ezzel hajtottam végre. De az, hogy a küldetéseket bármilyen felállásban teljesíthetjük, hatalmas pluszt ad az élményhez főleg az olyan játékosoknak, akiket hajtanak a kihívások.
Két küldetés között a Red Marley fedélzetén is bóklászhatunk, ismerkedhetünk a legénységgel és a hajót benépesítő lelkekkel is. Nemcsak a hajónak magának, de az azt ékesítő koponyáknak is mind saját lelke van, akik kifejezetten mókás karakterek. Okos és kreatív megoldás, hogy minden feltámasztott karakterrel elvonulhatunk a hajó gyomrába, ahol elvarázsolt minipályákon tanulhatjuk meg és gyakorolhatjuk be a karakterek képességeit. Így ezzel nem az éles pályákon kell vacakolni.
A Shadow Gambit játékmenete tehát kiállta a próbát, az előzetesen kockázatosnak vélt játékelemek mind nagyszerűen működnek. A kiegyensúlyozás is összességében jól sikerült, az egyes karakterek között nincsenek drasztikus eltérések hatékonyság terén. De kellően változatosak ahhoz, hogy mindenki megtalálja a neki szimpatikust. A látványvilág pontosan azt hozza, amit a stúdiótól már megszokhattunk. Ugyanolyan könnyed, színes, mókás a vizuális körítés mint a többi játékban, a gépigény pedig kifejezetten barátságos hozzá.
Persze akadnak még apróbb bakik és hibák, de ezek mind gyorsan orvosolhatók. Az általam tesztelt verzió még hajlamos volt a pályák betöltésekor kidobni az asztalra, de vélhetően az ilyen bugokat a megjelenésre már javítják a srácok. Hogy valami igazi negatívumot is említsek, kicsit erőltetnem kell az agyam. De talán felróható a játéknak, hogy a kötelezően jelen lévő quick save/load opció ezúttal egy picit döcögősebb. Mind a mentést, mind a betöltést egy animáció kíséri, ami két-három másodpercig tart. Hogy az animáció miatt tűnik-e lassabbnak a folyamat mint a korábbi játékokban, vagy épp az eleve lassabb folyamatot az animációval próbálják leplezni a készítők, azt nem tudom. De ennyi, ezt tudom felróni a játéknak, ezzel viszont nem nehéz együtt élni...
Jött, látott és maximálisan meggyőzött.
A Shadow Gambit: The Cursed Crew-val a Mimimi Games bebizonyította, hogy nem egykaptafás stúdió. Igen, az alapok változatlanok, de találtak hozzá megint egy jó témát és körítést. És ami fontosabb: bevállaltak nem egy kockázatos újítást, és szerintem nagyon bejött nekik. A szabad karakterválasztás nem megy a történetmesélés rovására, ahogy a szabad küldetésvariálás sem. Cserébe sokat mélyíti a taktikázási és főleg az újrajátszási lehetőségeket. Nálam a Shadow Gambit jött, látott és maximálisan meggyőzött. Imádtam a Shadow Tacticset, legalább annyira zseniális volt a Desperados III. A Shadow Gambit pedig méltó hozzájuk, sőt. Megmutatta, hogy egy közel tökéletesre csiszolt recepten is lehet úgy változtatni, hogy az nem megy a minőség rovására. A műfaj minden rajongójának kötelező vétel!
