Az olasz Milestone kemény munkával a motoros játékok meghatározó fejlesztője lett, és a licencelt sportmotorozás mellett (MotoGP, MXGP, Monster Energy Supercross) a Ride sorozat szeretne az lenni, ami az autóbolondoknak a Gran Turismo vagy a Forza Motorsport. Viszont hiába mérhető össze az olasz csapat mérete a Polyphony Digitallel és a Turn 10 Studiosszal, valahogy az ő műveik zajosabb sikert aratnak. Most itt az újabb alkalom, hogy az olaszok megmutassák, két keréken is lehet akkora élvezettel csapatni, mint négyen!
Az előző rész egy kellemes alapot rakott le, és alapvetően egész szórakoztató volt, csak éppen a sivársága csapta agyon az egészet. Mi az a plusz, amit az amerikaiak és a japánok alkotásai tudnak? Például két verseny között el lehet merülni az egyes gépcsodák történelmében. Vagy szép fotókat lehet lőni. Itt? Szó nincs ilyesmiről! Csak mész egyik versenyről a másikra, néha fejleszted a motorod vagy veszel másikat – és kábé ennyi. Száraz, mint egy jobbfajta Martini a Szahara közepén délidőben. Ez 2020-ban is már kevés volt, most is az – főleg mondjuk egy Gran Turismo 7 után (és ki tudja, mit hoz az új Forza Motorsport?). Persze némi hangulatot próbál a játék teremteni az egyes versenyek előtt lejátszott, az adott országról szóló kb. egyperces kis klippel, de egy idő után már csak unottan nyomja tovább ezeket is az ember.
Pedig ha ezen túlteszi magát az egyszeri virtuális motoros, a kínálatra nem lehet panasza (de nekem lesz ;-) ). 20 gyártó mintegy 270 vasparipáját kergethetjük végig 44 valós és fiktív pályán. Nem rossz, nem rossz – na de régebben voltak országúti pályák is, azok hová lettek? Sebaj, lapozzunk! Motorunk kidolgozottsága fantasztikus, a pályáké viszont elmarad ettől a szinttől. Az összbenyomás így sem csúnya, sőt – csak épp semmi különleges nincs benne így.
Az irányításnál próbáltak a kezdőknek is segíteni, alapvetően inkább több, semmint kevesebb sikerrel, de itt is van morognivalóm. Egyrészt pont a legelső, “szintfelmérő” versenyünkön nem tudjuk menet közben állítani a segítségeket, hogy kényelmessé tegyük az irányítást; másrészt a “szamárvezető” egész egyszerűen baromságokat mutat, és semmilyen tekintettel nincs arra, virtuális másunk épp hogy is halad a pályán (leginkább a féktávok terén jellemzi erősen eltúlzott optimizmus). PlayStation 5-ön teszteltem a játékot, itt nagyon kellemes meglepetés volt a ravaszok haptikus mivolta: remek visszajelzéseket kaptam mind a gázadás, mind a fékerő adagolása kapcsán.
Ellenfeleink lehetnek humánok is (akár osztott képernyős módon is), de jó eséllyel a gép ellen fogunk a legtöbbet versenyezni – csak épp a mesterséges intelligencia színvonala marad el attól, amit manapság elvárna az ember. A gyorsasággal nincs gond, a nehézségi szintet szépen lehet adagolni, még csak nem is különösebben béna – de hogy sportszerűnek bajosan lehet nevezni, az egy igencsak finom megfogalmazása annak, amit a pályán csinálnak. Rettenet, mennyire nem láttak engem sok esetben (és nem egszer egymást sem)… Ritkán azért adódik egy jó napjuk, olyankor egész jó csatákat lehet vívni velük, de jellemzően sokat kell a visszatekerés gombhoz nyúlnunk, hogy így a “jövőbe látva” felkészülve reagáljunk az idióta manővereikre.
Szegény Ride 5, elég alaposan megköpködtem – pedig egyáltalán nem rossz játék, csak egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy lelkes legyek vele kapcsolatban. Tagadhatatlan, hogy a lapos körítés sajnos elvesz a hangulatból, de ha a mesterséges intelligenciának épp jó napja van, remek versenyeket lehet futni vele. A motorozás élményét remekül adja vissza kezdőknek és profiknak egyaránt, így erősebb idegzetűeknek tudom ajánlani.
