Az eredeti That Time I Got Reincarnated as a Slime történet még illusztrált novellaként kezdte, majd ebből fejlődött ki a manga és anime változat. Egy fiatalemberről szólt, akit megkéseltek az utcán, majd a halála pillanatában egy csodálatos dolog történt vele. Egy fantasy világba éledt újra (ezt jelenti az isekai műfaja, hogy más világba születik újjá a hős), de nyálkaként. Halála körülményei, illetve az utolsó gondolatai miatt különféle szupererőkre és immunitásra képes, egy belső hang (great sage) pedig mindenre választ ad neki és elemez. Elnyeléssel megszerzi az áldozat képességeit, a történet szerint folyamatosan fejlődik és képes emberi alakot is felvenni. Az alapanyag egy rendkívül szórakoztató alkotás, ami látványos és humoros. Normális játékadaptációt nem igazán kapott eddig, így a rajongók nagy örömére megérkezett az ISEKAI Chronicles alcímű játék.
A sztori szerint a kicsi nyálka egy barlangban éled újjá, ahol egy sárkány raboskodik. Összebarátkoznak, és testvérekké fogadják egymást, a nyálka felveszi a Rimuru Tempest nevet, megígéri Veldorának, hogy a testébe zárva kiviszi, majd ha eljön az idő, szabadon engedi. A főbb eseményeket feldolgozták, és lassan elregélik, majd megindul a Jura erdejében található goblintelepülés felépítése. Egy bot egyszerű rendszerben, üres telkekre épületeket pakolható rendszert kapunk (ha megfelelő nyersanyag és pénz a rendelkezésünkre áll), ami félig opcionális. Lesznek kötelezően megépítendő dolgok, illetve a továbbjutáshoz néha adott százaléknyi beépítést kér a program. Ezt izgalmasnak harangozták be, de igazából nem sok élvezeti faktort tartalmaz ez a szegmens, ahogy a kész településen való rohangálás sem (szinte semmit sem lehet csinálni, a népek automatikusan ránk köszönnek). Az egész játék ugyanúgy épül fel, végig egy sémát ismételget. A térképen fokozatosan megnyíló helyszíneken lesznek a küldetések, ahol vagy ölni kell, vagy tárgyakat összegyűjteni ládákból, illetve szintén ölésből.
Oldalnézetből irányíthatjuk 3+2 főnyi támogatóalakulatunkat. Jópofa, hogy nemcsak Rimurut, hanem egy sor ismerős arcot vezérelhetünk és használhatjuk egyedi harci képességeiket. Ezek idővel fejlődnek is, ha pedig elég küldetésre vittük a társakat, Rimuru elnyer tőlük egy készséget. A harcok nem nehezek, kombózásra épül a rendszer, illetve a nagy sebzéseket jutalmazza még. Ez a két dolog adja ki a jutalmat, ami nyersanyagok képében jelentkezik az értékelőben. „Szobákra” vannak felosztva a térképen a mezők, tisztán látni, merre lehet haladni, hol van leágazás, hol a pálya végi főellenség lény. Ezekre a szintekre bármikor vissza lehet menni expedícióként, a térkép már az ismert elrendezésben fogad, az összes ládát visszapakolják. Igazából, ha egy órát játszottunk a Slime-mal, szinte mindent láttunk belőle, új támadások és társak pedig folyamatosan duzzasztják a repertoárt. A harcok látványosak és gyorsak, hamar ki lehet tapasztalni, hogy mi válik be a legjobban (majd ezt ismételgetve garantált az S+).
Kifejezetten ehhez az alkotáshoz írattak két új történetet is. Az egyik egy bugbearről szól, akivel folyamatosan összeakaszthatjuk a bajszunkat, és egyre erősebb csapattal támad ránk a lény. A másik egy hívő nemzet regéje, akik Veldora tesónk sárkányerejét próbálják megszerezni. Nem volt gond velük, az első picit fárasztó az ismétlődése miatt. Mondjuk az egész stuff nem szól másról, csak a repetitív ismétlésről, de cserébe teljes szinkront kapott, és nem is néznek ki rosszul a karakterek. A több mint 50 egyedi mellékküldetés sem áll másból, mint megszerezni valami nyersit, hogy építsenek vagy főzzenek valamit, ehhez írtak dialógusokat is, amit nagy eséllyel tovább nyomkod a játékos.
A That Time I Got Reincarnated as a Slime ISEKAI Chroniclest inkább csak a hardcore Slime-rajongóknak tudom ajánlani. Bevallom, én is nagyon szeretem Rimuru mozgóképes változatát, de ez a videojáték nem igen kötött le hosszútávon.
