A nyolcadik utassal való első találkozásom borzasztóan korán történt, alig emlékszem az első megtekintésére. A kult-klasszik második filmre, A bolygó neve: Halálra viszont mindennél tisztábban. Lesokkolt, imádtam, féltem a xenomorph dögöket, és a mai napig szeretem a franchise-t, még ha nem is vagyok kibékülve minden elemével. Régóta tapogatódzás és útkeresés zajlik a filmek terén, amik az utóbbi időben nem teljesen adták vissza az élményt, amire sokan vágytak. Pedig próbálkozások vannak, legutóbb a Romulus másolta le a mozivásznon a nagy elődöket, egy tévésorozat hamarosan debütál, a Marvel képregényben pedig a Bosszúállók csapnak össze az idegennel jelenleg.
Az Alien témája elég hálás, sok jó regény született az évtizedek alatt, viszont eredeti jó videojáték-adaptáció kevés. Már 10 éves az egyik legjobb mű a témában, az Alien Isolation, aminek a szintjét azóta sem tudták megugrani (érkeztek persze újabb játékok, de nem hagyományos akció-horror műfajban). A most frissen megjelenő, csak VR-platformokon futtatható Alien: Rogue Incursion a hardvernek köszönhetően a rettegés egy bensőségesebb formájában szeretne érvényesülni.
Történetünk hőse Zula, egy kiugrott tengerészgyalogos, aki éppen szintetikus partnerével, Davis 01-gyel tart egy feltérképezetlen bolygóra. Megvan rá az indoka, hiszen egykori társa segélyhívást küldött, így nem kérdés, hogy nem hagyja cserben régi csapatát. Mivel Zula korábban harcolt a tökéletes idegen organizmus egyedeivel, így egy tökösebb, A bolygó neve: Halálból megismert katonát képzeljünk el személyében. Így nem kell agyonmagyarázni mindent: ha az ember ismeri legalább a filmeket, akkor 5 perc alatt bele tudja magát élni a kalandba.
Nem is lepődtem meg, hogy nagyon korán sor került az első konfrontációra a xenóval. Először azt hittem, hogy csak bemutatkozik a lény, csápol párat a messzeségben, majd később zúdítják a nyakunkba a félelmet. Ehhez képest a dög rendesen beköszönt, zavaromban beleürítettem egy féltárat a plazmafegyverből, amit illik két kézzel fogni a pontosabb lövéshez. Nagyon könnyű megfeledkezni magunkról, miközben egyik kacsóval erősen markoljuk a stukkert (mert bármikor jöhet valami), a másikkal pedig a mozgásdetektort csekkoljuk, hogy még jobban összecsináljuk magunkat a filmes effekthangok és közeledő pontok miatt. Vagy a térképet bogarásszuk, ami stílusosan egy PDA-n van, több más funkcióval – ilyenkor nagyon könnyű egy kézzel körberajzolni az idegen támadót, egy sikoltással kísérve. A valódi pánik akkor üt csak be, ha már ketten jönnek ránk, és vagy nem kezeljük normálisan a muníciót.
A program akciórészéhez, és az egész VR-os beleéléshez rengeteget tesz hozzá, hogy a fegyvereket ki kell tárazni, majd új töltényeket a helyükre pattintani. A betöltés fegyverenként eltérő, de az övünkről fogjuk levenni a tárakat hozzájuk. Vagy egyszerű kézmozdulattal a helyére kell lökni (revolver) vagy meg kell valamit fizikálisan húzni az eszközön (a puskánál például pumpálni). Ha erre harc közben kerül sor, akkor elárulom, már régen rossz a helyzet. A teljesen feltöltött gyilkolóalkalmatosságaink elegendő lőszert nyújtanak, ha nem folyamatosan mellé lövünk, valamint vésztervnek ott lóg oldalunkon a megbízható revolver, amelyből két fejlövés elegendő gyógyír lesz a lényekre. Holtidő sajnos nincs, úgy vettem észre, hogy egy bizonyos idejű s*ggvakarás után jön is a következő „hullám”, ami általában két idegenből áll. Így érdemes megtervezni, hogy hová szeretnénk menni, milyen ajtókat nyitunk ki, zárunk be, de ami a leges legfontosabb, hogy használjuk az istenverte pánikszobákat.
Menteni csupán itt tudunk: a PDA-t behelyezve, ha éppen nincs senki az arcunkban, el lehet menteni az állást. Ezért fontos, hogy ne csak elérjük a szobát, hanem be is zárjuk az ajtaját magunk mögött. A saját káromon tanultam ezt meg, miközben a kütyü bár a helyén volt, szétrobbantotta a koponyámat az idegen. Sok időt elveszthetünk, ha nem mentünk, viszont ha tudjuk, mit kell csinálni és hova tartunk, simán elfuthatunk a célállomásra.
A felvehető tárgyak száma korlátozott, így nem lehet felporszívózni több tucat tárt és élettöltő injekciót. Ezekből mindig találunk elszórva, de a pánikszobákban fixen lesz készleten mindenből. A mentéses terminálhoz hasonló számítógépek kutatása lesz az egyik fő feladatunk, hiszen ezekről nyerünk ki információkat és nyithatunk ki ajtókat. Még kisebb feladványok is lesznek, amiket speciális eszközökkel hajthatunk végre. Ilyen a kábelezés, ami egy fogóval történik és a helyére kell húzni a vezetéket, vagy a forrasztópákás ajtónyitás.
A VR-élményt tovább erősíti a sokféle kényelmi funkció: kezdve az ülő móddal, a látóterünk szűkítésével különféle mozgásoknál (ugrás, futás, guggolás, esés), a szakaszos fordulás lehetőségével, a hátraarc letiltásával (nehogy körbe hányjuk a szobát). Ezen felül egy csomó beállítás kapott helyet még, nem tudnék hiányt írni, talán csak a nagyobb szövegméret kellett volna.
Viszont ebben a játékban olvasgatni vagy fájlokat hallgatni valódi luxus, jómagam nem is nagyon tudtam figyelni keresgélés és csatározás közben. Így ezt a részét sajnálom, mert érdekelne a háttérsztori. A sisak rezeg, ahogy az irányítók is, a fejlámpát pedig kobakunk megérintésével kapcsolhatjuk ki-be. Lehet mászni, kapaszkodni, tekerni, nyitni-zárni dolgokat, nem marad alul semmiben a szoftver a VR-címektől. A választható nehézségi szintek miatt pedig a majrésabb játékosok is élvezni tudják a stuffot, elég jól lettek ezek belőve.
Nem egy kiváló látványvilággal rendelkezik az Alien: Rogue Incursion, de az átlagosnál jobban kidolgozott. A karakterek fizimiskája viszont csúnyácska, így a hullákat se tudtam komolyan venni néhol. A hangulata viszont remek, a helyszín és az idegenek, a díszletek a filmeket idézik. Ahogy a hangok is remekül működnek, mint írtam, az effektek visszaköszönnek. Sokszor nem egyedül kóválygunk, hanem Davis osztja az észt, de a harcból is kiveszi a részét. Direkt beálltam mögé, és simán megvédett nem egyszer. Vannak jó fordulópontok és érdekes húzások a sztoriban, de ezekről tilos beszélnem. Lesznek meglepetések, és természetesen a rohadék arctámadók is előkerülnek idővel.
Az Alien: Rogue Incursion valamennyire spirituális utódja is szeretne lenni az Isolationnek, ami részben sikerül neki. Egy jól játszható és érdekes Alien-játékot kapunk a pénzünkért, ami a xenomorphok szerelmeseinek kötelező cím. Az akció-horrorok kedvelői is bátran belecsaphatnak, nem gyakran kapunk ilyen sztoriorientált VR-programot.
