Csodaszép 2D-s videojátékok jelennek meg, a Possessor(s) is az előzetese alapján fogott meg a látványvilágával, ami egy pillanatra megidézett egy nagysikerű rougelike alkotást, de ezt tán csak beleképzeltem. Mindenestere a metroidvania játékmenet általában nekem kedvez, a játékot kiadó Devolver Digital pedig kellő hitelt érdemelt ki nálam, így örömmel vágtam neki a kalandnak.
Történetünk középpontjában egy esemény áll, amikor is egy fénysugár jelenik meg az égen, majd a démonok rászabadulnak az emberiségre. Luca, egy fiatal lány éppen a legjobb barátjával lődörög, majd egy törött szarvú démon felkoncolja a srácot a szeme láttára. Luca ezek után halálos sérülést szenved a ráomló épület miatt, annyi ereje van, hogy közelebb araszoljon egy rejtélyes idegen hívó szavára, hogy alkut kötve bosszút állhasson a jövőben. A démonnal kötött alku részeként új lábakat kapunk, viszont a felélesztős procedúra alatt eltelt 3 esztendő, ami nyomott hagyott az emberiségen...
Picit előre szaladok, 16 óra elteltével (ami lehetett volna jóval rövidebb, de sokat keresgéltem) és a stáblista legördülése után azt kell, hogy mondjam, nem teljesen vagyok elégedett a programmal. Ennek az oka többrétű, lassacskán kifejtem. Korán a sorsunkra hagynak, majd látszólag bármerre kutakodhatunk, hogy valami akadályba ütközzünk, mert nincs meg egy képesség – nem kecsegtetett ez így sok jóval. Egyre nagyobb divat ez a „nem fogom a játékos kezét” jellegű dolog, de nem biztos, hogy egy fáradt nap után, amikor csak 1–2 óra kikapcsolódásra van ideje valakinek, úgy szeretné eltölteni, hogy bolyong össze-vissza. Enyhén frusztráló lesz hamar, főleg úgy, hogy viszonylag sokat kell menetelni, mire megtalálunk néhány gyorsutazásra szánt metróállomást. Az ellenőrzőpontok közt nem lehet teleportálni, halálozás esetén az utolsóként megérintett kapunál köp ki a rendszer. Soulslike címekhez hasonlóan elveszítjük a keservesen gyűjtött pontjainkat, de a vesztőhelyre visszatérve még visszaszerezhetjük azt.
A pontokból fegyvereink (kezdetben konyhakések, de végig ezt használtam, hiába jöttek értelmesebbnek tűnő dolgok) és másodlagos bántalmazó eszközeink (például bowlinggolyó, önjáró koponya vagy kábeles egér) fejleszthetők, újabbak vásárolhatók. Minden további dolog, mint az életerő növelése és a gyógyítótégelyek fejlesztése további keresgéléshez kötött, de néhány a boltokból is felvásárolható a fura patkánylényektől. Semmilyen szintünk nincs, egyedül a különleges képességek tárháza növekszik, hogy elérhetetlen helyekre juthassunk el a későbbiekben. Ilyen például a falon futás vagy a csáklya, de sok mást kell még szerezni, ha szeretnénk a történet végére érni.
Eleinte még érdekesnek tűnik a bosszú, hősünk és a megszálló démon beszélgetései, de ezek is ellaposodnak. A helyszínek jól néznek ki, de a térkép lehetne részletesebb, jelezhetne más dolgokat is az ellenőrzőpontokon kívül, mondjuk a titkokat. Hiába a lehelyezhető sok-sok jelölő, a korábban említett frusztrációhoz ad hozzá ez is. A zenék nagyon szépek, szinkron viszont nincs a stuffban. A kezdőképernyőn sokáig hallgattam a melódiát, ez a része sikerült a legjobban az alkotásnak. Normal nehézségen a feléig volt kihívás, az ellenség kiszámítható és bugyuta, de a főellenségek sem okoztak nagy gondot. Amúgy nem néznek ki rosszul a démonlények, de egy idő után ismétlődnek azok is.
A Possessor(s) egy nem rossz, de nem is maradandó metroidvania, amely simán lehetett volna jobb. Nem olyan frankó elveszni benne, a története pedig nem annyira érdekes, hogy hosszútávon elvigyen magával. A stílus kedvelői tehetnek vele egy próbát, de akadnak sokkal jobb címek is a kategóriában.
