A jó második világháborús repülőszimulátorok vagy árkád repülős játékok régóta vonzanak. Emlékszem, mennyit játszottam anno a Blazing Angels játékokkal, de ide vehetjük az IL-2 Sturmovik néhány részét vagy a Heroes of the Pacificet is. Viszont az utóbbi években nem nagyon készült új játék a témában, leszámítva persze a Wargaming World of Warplanesét, illetve a Gaijin Entertainment War Thunderjét. Be kell vallanom, hogy nekem egyik sem különösebben a szívem csücske, talán az erőltetett multiplayer voltuk végett. Viszont annyira hiányzott már egy jó dogfight egy P-51 Mustang pilótafülkéjének virtuális másában ülve, hogy mikor lehetőségem nyílt kipróbálni a Gaijin Entertainmentnél készült Aces of Thundert, nem haboztam.
Az Aces of Thunder egy szimulátorba hajló, de azért még mindig inkább árkád, második világháború repülős játék. Az alapjait nem meglepő módon a War Thunder adja. Mint ilyen, ezzel nekem semmi gondom nem lenne, hiszen pont azt kínálja papíron, amit én hiányolok. Oké, egyértelműen a multiplayer repkedésre találták ki az egészet, ám van benne egyszemélyes tartalom is, ami nekem kezdésnek épp elégnek ígérkezett. Úgy voltam vele, hogy legfeljebb ha belejöttem, repülők egy-két kört online is. Még az sem aggasztott túlzottan, hogy a játékot eredetileg kizárólag VR-ra kezdték fejleszteni, majd menet közben döntöttek úgy, hogy hagyományos irányítást is pakolnak bele. És ez volt az a pont, ahol kis híján elvérzett a dolog.
A játékban többnyire ikonikus második világháborús vadászrepülők szerepelnek, így ott vannak az olyan kötelező típusok, mint a P-51 Mustang, a Bf-109, az IL-2, a Spitfire vagy épp az A6M3 Zero is. Külön kuriózumnak szánták a készítők, hogy ezek mellé néhány legendás első világháborús repülő is bekerült, mint a Fokker Dr.I. Helyszínből is van néhány, avagy nevezhető változatosnak az összecsapásoknak körítést adó környezet is a csendes-óceáni hadszíntértől az Európa fölötti légtérig. E téren elmondható, hogy hozza a kötelezőt a játék, még ha különösebben azért nem is erőlteti meg magát. Természetesen már a premier napján volt lehetőség fizetős DLC-vel tovább bővíteni a kínálatot, amivel sokan élnek is.
Játékmódokból akad elég. Tesztrepüléseken (erősen ajánlott elsőnek) próbálhatjuk ki bármelyik rendelkezésre álló repülőt. Teljesíthetünk egyszerű küldetéseket, amelyek között járőrözés, védelmi és támadó feladatok egyaránt vannak. A War Tales módot tekinthetjük az egyszemélyes kampánynak, amelyben egyre nehezedő küldetéseket kell teljesítenünk, ezek kronológiailag is sorrendben vannak 1939-től egészen ’45-ig. A küldetések egymás után válnak egyre összetettebbé, de csak úgy oldhatjuk fel őket, ha sikerrel vettük az előzőt. Ezek mellett kapunk még küldetésszerkesztőt, amelyben néhány paraméter megadásával kreálhatunk kihívást magunknak. A Custom Game pedig a multiplayer módot takarja, ahol air domination, TDM, valamint operation módokat próbálhatunk ki. Sajnos mondani sem kell, de kimondottan kevés játékossal találkoztam a teszt során. Kíváncsiságból megnéztem, a Steam Chartz szerint a premier óta eltelt közel egy hónapban 429 játékos volt a legtöbb, amely egyszerre játszott. Mindenki érti, mennyire alacsony szám ez.
Nyilvánvalóan a legfontosabb kérdés egy ilyen játék esetében az, hogy maga a játékélmény mennyire erős. Nos, itt ütközik ki a legjobban, hogy az Aces of Thunder egy eredendően VR-ra tervezett játék. Hagyományos módban meglehetősen korlátozottak a lehetőségeink irányítás terén. Ugyebár a VR-nak köszönhetően csak és kizárólag cockpit-nézet van, amivel együtt lehet élni (bár én mindig is jobban szerettem a repülőt, autót, akármit hátsó nézetben irányítani), ám az, hogy a kamerát kvázi nem lehet manuálisan mozgatni, az már annál furább designdöntés. Meredten nézünk bele a HUD-ba, a tekintetünket csak akkor vesszük le róla, ha gombnyomásra lepillantunk a combunkra erősített térképre (amit sok kritika ért, hogy túl pici). Mindez VR-ban bizonyosan sokkal dinamikusabban működik, főleg a motion controllerekkel, amikre kitalálták az egészet. Természetesen egy valamire való HOTAS is nagyságrendeket tud dobni az irányíthatóságon, de már egy sima kontrollerrel is roppant körülményessé válik az egész még árkád beállítások mellett is.
Ami a látványvilágot illeti, ezt komolyabb panasz nem érheti, a repülők és a pilótafülkék is nagyon szépek és részleteseket. A készítők komoly figyelmet szenteltek a fizikának nem csak a levegőben, de a földön is. Cserébe viszont földközelben a terep már korántsem olyan mutatós, illetve nekem annyira a felhők sem voltak meggyőzőek. Viszont a repülők (a lényeg) annál inkább, a gyengébb részletek pedig nem annyival gyengébbek, hogy jelentősen rontsák a játékélményt. Mellé az optimalizáció sem lett rossz, különösebb gond nélkül fut a játék egy átlagos masinán is. Ugyanakkor rengeteg kritika éri a játékot VR-ban, miszerint ott már messze nem annyira stabil a teljesítménye, ami annak fényében, hogy eredendően VR-ra szánták, sokkal nagyobb fekete pont.
Picit öngólt rúgtam az Aces of Thunderrel, de talán mégsem. Itt ülök és próbálok véleményt alkotni egy VR-ra kitalált repülőszimulátorról, de VR nélkül. Ugyanakkor rengeteg játékos van, akik pont ugyanúgy VR-headset nélkül szeretnék kipróbálni. Nekik pedig igenis sokat számít, hogy mennyire lett jó játék az Aces of Thunder. Nem ez lesz a repülős játékok új alfája és omegája, ez egészen biztos. Tisztes iparosmunka a maga erősségeivel és hiányosságaival. Elfért volna benne egy sokkal részletesebb tutorial, ahogy intuitívabb menükezelés is. A hagyományos játékmódra sem fordítottak annyi figyelmet a készítők, amennyit megérdemelt volna. Így pedig már könnyebben érthető, hogy a Steamen miért áll jelenleg 57%-on a tetszési indexe.
